Pályáztak és nyertek
Országszerte 706 önkormányzat összesen 1372 nyertes pályázatot nyújtott be augusztus közepéig az NFT operatív programjaira. Az önkormányzatok és intézményeik által elnyert támogatás összege eléri a 165 milliárd forintot, ez közel 190 milliárd forint értékű beruházást tesz lehetővé. A projektek előrehaladtával a megítélt 165 milliárdból több mint 45 milliárd forint már megérkezett a nyertes helyhatóságokhoz.
Az uniós pályázatokon nyertes önkormányzatok 84 százaléka 10 ezer fő alatti népességű település, sőt mintegy 30 olyan kistelepülés is sikerrel pályázott az NFT forrásaira, ahol a lélekszám nem éri el a 200-at. A legtöbb pályázatot Budapest után Pécs és Miskolc nyújtotta be. Az első tíz legtöbb támogatást elnyert önkormányzat között van Gárdony, Cegléd, Nyíregyháza, Debrecen, Hatvan, Gyula és Szolnok is. A legtöbb uniós támogatást elnyert önkormányzat több mint 8 milliárd forintot fordíthatott, illetve fordíthat fejlesztésre, de az egy önkormányzatra jutó legalacsonyabb támogatási összeg is meghaladja az 1,3 millió forintot.
Az egy lakosra jutó elnyert támogatási összeg tekintetében a legeredményesebb helyhatóság a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Füzér: ott az egy főre jutó uniós fejlesztési forrás meghaladja az 1,6 millió forintot. Az e tekintetben első tíz önkormányzat között az Észak-Alföld régióból Mánd és Szelevény, Észak-Magyarországról Füzérkomlós és Felsővadász, Dél-Dunántúlról Őrtilos és Gyékényes, Nyugat-Dunántúlról Barlahida, Közép-Dunántúlról pedig Nagyalásony és Gárdony.


