BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rendkívül gyorsan nő a marketingkommunikációs ágazat

Mára a marketingkommunikációs ágazat kétszer olyan gyorsan növekedik az Európai Unióban, mint a gazdaság egésze; ez az arány az USA-ban két és félszeres - Levendel Ádám, a Magyar Reklámszövetség elnöke a XIV. Országos Reklámkonferencián kedden Egerben. Magyarországon, a 16 ezer milliárd forint értékű nemzetgazdaságból, mintegy 300 milliárd forintot képvisel az ágazat.

A gazdaság egyre többet költ marketingre, ugyanis a fejlett országokban túlsúlyba kerültek a szolgáltatások, ezek megismertetése pedig mindig több médiafelületet igényel, mint az áruk bevezetése - tette hozzá a szakember. Az elnök elmondta, hogy a 300 milliárdos hazai piacon belül médiareklámra 170-180 milliárd forintot költenek a hirdetők.

A legkapósabb, legkönnyebben eladható a televíziós, illetve a nyomtatott sajtóban megjelenő reklám, ugyanakkor a legdinamikusabban az internetes, illetve a közterületi hirdetések piaca növekszik, és egyre nagyobb teret hódít a direkt marketing - mondta Levendel Ádám. Úgy vélte, hogy a marketingkommunikáció az egyik vezető iparággá vált a fejlett országokban. Megjegyezte, hogy csak ezen a nyáron több marketingkommunikációs szakembert bocsátottak ki a hazai felsőoktatási intézmények, mint 1900-tól a rendszerváltásig együttvéve. (MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.