Szépülő Kelet-Európa
A tavalyi rekordév után az idén is aktív terjeszkedéspolitikát folytat a német Beiersdorf kozmetikai csoport, amely bővülési terveivel az ázsiai és a latin-amerikai régió mellett Kelet-Európát is megcélozza. A három térség a cég forgalmának jelenleg még csak mintegy negyedét adja, de a vállalat szeretné a kiszemelt országok árbevételből való részesedését öt éven belül 35 százalék fölé növelni. A Beiersdorf már meg is tette az első lépéseket a kitűzött cél érdekében: pár hete jelentették be, hogy Bulgáriában és Romániában is nagy energiát fordítanak a jövőben márkáik, elsősorban a Nivea népszerűsítésére. A vállalat több új terméket is piacra kíván dobni a márkanév alatt Kelet-Európában – írja a CosmeticsDesign-Europe.
A német csoport választása nem véletlenül esett épp a két említett országra, szakértők szerint ugyanis Romániában és Bulgáriában akár évi 50 százalékkal is bővülhet a kozmetikai piac
a következő esztendőkben. Az Euromonitor International piackutató cég előrejelzése szerint például Romániában 2010-ben mintegy 60 százalékkal növekedhet a kozmetikai szerek forgalma. Ráadásul a piac még közel sem olyan telített, mint hazánkban: míg Magyarországon több mint ezer vállalat tevékenykedik az ágazatban, addig keleti szomszédunknál még csak 55 – írja Hírek.ro erdélyi hírportál.
Gyorsan növeli forgalmát a térségben az Oriflame is, a svéd kozmetikai társaság azonban elsősorban a balti és a FÁK-államokban terjeszkedik. A társaság az idei első fél évben az előző év azonos időszakánál 49 százalékkal nagyobb, közel 110 millió eurós árbevételt ért el a régióban. Különösen jól fogytak termékei Fehéroroszországban, Ukrajnában és Grúziában, de 30 százalékkal növelte forgalmát a térség legnagyobb piacán, Oroszországban is. Az árbevételnél is nagyobb mértékben emelkedett a cég nyeresége: a tavalyi 8,9 millió eurót követően az idén 23,8 milliós üzemi eredményt realizáltak az év első hat hónapjában. A vállalat egyébként termelőkapacitás létesítésére is készül Kelet-Európában: az eredeti tervek szerint Romániában építettek volna fel egy gyárat, de tavaly októberben végül egy oroszországi beruházás mellett döntöttek.
Gyorsan növeli forgalmát a kontinens keleti részén a világ legnagyobb kozmetikai vállalata, a francia L’Oréal is. A cég árbevétele az év első felében 22 százalékkal bővült a térségben, s így a társaság piacai közül ez a régió fejlődik a leggyorsabban. A jövőben Kelet-Európa igen fontos szerephez juthat a cég stratégiájában, mert bár a L’Oréalnak 2006 első fél évében sikerült megtörnie a nyugat európai forgalom korábbi stagnáló-csökkenő tendenciáját, nem biztos, hogy ez – az amúgy sem nagymértékű – bővülés sokáig tart. VG
Kiárusítás
Miközben Kelet-Európában aktívan terjeszkedik, Nyugat-Európában csökkenti kapacitásait a német Beiersdorf. A társaság a franciaországi leányvállalatának gyárait és logisztikai központjait szeretné értékesíteni a közeljövőben.A Savigny-le-Temple központú leány tavaly valamivel több mint 340 millió eurós árbevételt realizált, s jelenleg mintegy 750 embert foglalkoztat. A Beiersdorf-egységek értékesítése 260 munkahelyet érinthet.
A Savigny-le-Temple központú leány tavaly valamivel több mint 340 millió eurós árbevételt realizált, s jelenleg mintegy 750 embert foglalkoztat. A Beiersdorf-egységek értékesítése 260 munkahelyet érinthet.-->


