BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Túl drága összekacsintós játék

A becslések szerint az európai uniós áruforgalom 5-7 százalékát teszik ki a hamisított termékek. Nem véletlen tehát, hogy egyre határozottabban keresik a tagállamok – így Magyarország is – a megoldásokat a jogsértések visszaszorítására. Tegnap a vám- és pénzügyőrség (VPOP) közös gondolkodásra hívta a hazai márkavédelemben, a szerzői jogvédelemben érintett szervezeteket. Bencze József, a VPOP rendészeti főigazgatója szavai szerint természetes szövetségeseket keresnek annak érdekében, hogy tisztább legyen a piac, versenysemlegesen működhessenek a vállalkozások, visszaszoruljon a feketegazdaság. A vámszervezet eddigi ilyen irányú erőfeszítései egy sor területen érzékelhetően látványos eredményeket hoztak – jelentette ki a főigazgató. Példaként említette a hamisítással nem kis mértékben érintett cigaretta- és benzincsempészést. Az egyre következetesebb fellépésüknek és a szigorúbb büntetéseknek köszönhetően a három legfertőzöttebb keleti megyében jelentős növekedésnek indult a legális termékek forgalma. Az első nyolc hónap adatai szerint a térség üzemanyagkútjai 35 millió literrel több benzint és 36 millió literrel több gázolajat értékesítettek, mint tavaly augusztus végéig. Ez hatmilliárdos többletbevételt jelentett a költségvetésnek. A dohánycsempészés sem olyan kifizetődő, mint korábban, a legkelendőbb csempészcigi 110 forintos ára a folyamatos hatósági „zaklatások” következtében mára megháromszorozódott.

A termékhamisítókat, a szerzői jogok megsértőit is igyekeznek elkapni, ám itt még nincs áttörés – jellemezte a helyzetet Bencze József. A szükséges jogszabályi felhatalmazást egyébként ez év júliusában kapta meg a szervezet. Tavaly és az idén is az első fél évben körülbelül 300 esetre derítettek fényt, másfél-másfél milliárd forint értékű hamis árut foglaltak le. A szerzői jogsértések feltárt esetszáma 40 körül alakul féléves átlagban. A speciális szakmai ismeretekkel felvértezett nyomozókat munkába állító vámhatóságnak a gyors, rugalmas, hatékony fellépés, a megfelelő kockázatelemzés érdekében szüksége van arra, hogy maguktól a piaci szereplőktől kapjon információkat a kereskedelmi mozgásokról – hangsúlyozta a főigazgató, ezzel is indokolva az együttműködés szükségességét.

Nem kis szerepe lehet a káros tevékenység visszaszorításában a megelőzésnek, a megfelelő kommunikációnak – hangzott el a tanácskozáson. Fel kell nyitni a vásárlók szemét, hiszen ők azok, akik piacot jelentenek a hamisítóknak. Tudniuk kell, hogy ez a cinkos összekacsintás óriási károkat okoz a cégeknek, a nemzetgazdaságnak – mondta lapunknak Deák Ferenc, a Magyar Márkaszövetség elnöke, aki „civilben” a Henkel Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója. Az ő megítélése szerint Magyarországon még az európainál is rosszabb a helyzet, a teljes hazai termékforgalom 10 százaléka hamisítvány. Ez csak a szövetség 54 tagvállalatánál 60 milliárd forintos kiesést okoz.

Nem is beszélve arról az óriási imázsvesztésről, amely ennek kapcsán a gyártókat, a márkanév jogosultjait éri. Nemcsak ez a gond azonban, hanem az is, hogy a vásárlók gyakran használhatatlan, silány minőségű vagy egyenesen veszélyes terméket kapnak, igaz, 20-30 százalékkal olcsóbban, mint az „igazit”. S arra sem árt figyelmeztetni őket, hogy ha a feketepiacon üzletelnek, a tisztességes vállalkozások munkahelyei kerülnek veszélybe, romlik a versenyképesség, és a költségvetés pozíciója.

A Magyar Dohányipari Szövetség már két és fél évvel ezelőtt szakmai együttműködésre lépett a vámszervezettel, és ez olyanynyira hasznosnak bizonyult, hogy újabb négyéves hosszabbításról döntöttek – jelentette ki lapunknak Patai András ügyvezető elnök. Meggyőződése szerint a közös fellépés mind a költségvetés, mind a dohányipar szempontjából rendkívül eredményes. Egészen 2005-ig növekedett az adózatlan – köztük hamisított – termékek forgalma, egy tavalyi felmérés szerint meghaladta a teljes eladások egynegyedét. A költségvetésnek 60 milliárddal lett volna több a bevétele, ha mindez a legális piacon realizálódik. Ez a negatív folyamat szakadt meg az eredményes pénzügyőri nyomozómunkának köszönhetően – szögezte le.

Nemzetközi akciók a hamisítók ellen

Novemberben nemzetközi akciósorozat kezdődik a Délkelet-európai Együttműködési Kezdeményezés (SECI) központja koordinálásával.

A Hurrikán elnevezésű akciósorozat célja a hamis áruk előállítóinak, terjesztőinek, forgalmazóinak felderítése és e gazdaságilag mérhetetlenül káros cselekmények visszaszorítása.

Azt várják a közös fellépéstől a szervezők, hogy jelentősen mérséklődik az illegális márkajelzéssel ellátott vagy hamisított termékek aránya a közösség területén.

A Hurrikán elnevezésű akciósorozat célja a hamis áruk előállítóinak, terjesztőinek, forgalmazóinak felderítése és e gazdaságilag mérhetetlenül káros cselekmények visszaszorítása.

Azt várják a közös fellépéstől a szervezők, hogy jelentősen mérséklődik az illegális márkajelzéssel ellátott vagy hamisított termékek aránya a közösség területén.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.