BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb orosz üzletekre helyi leányvállalatot alapított a Mol

Mol-Russ néven leányvállalatot alapít Oroszországban a Mol. A magyar olajipari vállalat az új cégen keresztül pályázna meg egyes nyugat-szibériai koncessziókat, s nagy valószínűség szerint az úgynevezett Kék Áramlat gázvezeték meghosszabbításának megvalósításában is részt venne.

A magyar csoport önállóan is szeretne kiaknázni észak-oroszországi lelőhelyeket. A cégnek jelenleg egy termelő vegyesvállalata van a FÁK-régió legnagyobb országában: a RussNefttel közös céget a Zapadno-Malobalik olajmező kiaknázására hozták létre. Éppen ezért van szükség a jelenleg még bejegyzés alatt álló Mol-Russ megalapítására, hiszen ezen keresztül a Mol önállóan is részt vehet szibériai lelőhelyek kitermelési jogát értékesítő aukciókon.

A Mol a Kék Áramlat 2 új gázvezeték építésébe is beszállna. A Gazprom által indított beruházás az eredeti tervek szerint Dél-Európa gázellátását javítaná: a vezeték Törökországon keresztül juttat majd el orosz gázt elsősorban Görög- és Olaszországba, esetleg Izraelbe. Vizsgálják azonban annak lehetőségét, hogy a csövön Bulgáriába, Romániába, Magyarországra és Ausztriába is érkezzen gáz. Ehhez egy dél-európai tranzitgázvezetéket is építeni kellene, ennek megvalósíthatósági tanulmányát a Gazprom és a Mol által e célra létrehozott konzorcium készíti el, még ez év végére. VG

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.