Üzleti siker rendelésre
A sikeres cégvezető nem lehet féltékeny a munkatársaira, a meglévő tudást, információt meg kell osztania velük – vallja Nagy Sándor, a G’Roby Netshop Kft. ügyvezető igazgatója. Az általa vezetett társaság hat év alatt 40 millióról egymilliárdra növelte az elektronikus élelmiszer-kereskedelemhez kötődő házhoz szállításból származó bevételt.
Üzlet. A G’Roby Netshop Kft. 2002 óta működik. Tagja az 1992-ben indult G’Roby élelmiszer-diszkontláncnak, és a cégen belül hat éve indult elektronikus értékesítési kezdeményezés folytatása. A Gárdonyi Róbert által alapított G’Roby közel tíz éve kétféle módon igyekezett felvenni a versenyt a hazánkban megjelenő hipermarketláncokkal: egyrészt a diszkontról a bőséges árválasztékot nyújtó minőségi szupermarket szisztémára váltott, másrészt a szakmában máig egyedüli módon, internetes támogatással megkezdte a házhoz szállítást. A váltás mindkét területen sikert hozott: a társaság hagyományos üzleteivel éveken át vezette az egy négyzetméterre eső bevételi ranglistát. Az online shop pedig az első év 40 milliós forgalma után az idén már – a cégcsoport nettó hatmilliárd forintos forgalmából – egymilliárdos forgalmat bonyolít. Nagy Sándor szerint a hagyományos üzleteik egyik titka, hogy kivétel nélkül nagy átmenő forgalmú, így magas vásárlószámot biztosító helyen üzemelnek. A másik, hogy amíg a hipermarketeknél az áruk megjelenéséért elkért nagy összegű polcpénz szűkíti a választékot, addig ők nem élnek ezzel a módszerrel, így a lényegesen kisebb alapterületű boltjaikban is jóval nagyobb áruválasztékot tudnak kínálni. Amíg például egy átlagos hipermarketben hat-nyolcezer fajta élelmiszer és háztartási vegyi áru található, addig a cég Margit körúti áruházában 700 négyzetméteren 14 ezer.
A társaságnak jelenleg hat budapesti üzlete van. A bővülést nehezíti, hogy a fővárosban szinte lehetetlen saját tulajdonba vehető, forgalmas helyen lévő üzlethelyiséget találni. Az online shop beindulásához nélkülözhetetlen volt a korábbi megoldásoknál lényegesen nagyobb sávszélességet garantáló ISDN-szolgáltatás megjelenése. Reklámkampányra nem volt szükség, induláskor a csekély számú internetes társadalom csak rendkívül szűk tartalomból választhatott, így törvényszerűen megismerte a cég elektronikus szolgáltatását. Azóta nőtt a felhasználói kör: a cégek és a tehetősebbek után az átlagemberek közül is egyre többen vásárolnak az online shopban. Már 18 saját furgonnal szállítanak házhoz, kiváltva így a kényelmetlen nagy- bevásárlást. A webes értékesítés sikerét jelzi, hogy évek alatt többszörösére nőtt az egy főre jutó vásárlás értéke.
Ember. Főnöke csak az indiánoknak és a vasútállomásnak van – tartja Nagy Sándor, aki olyan vezetőnek tartja magát, aki kinőtte az ifjonti hévből fakadó türelmetlenséget, és hisz abban, hogy mindenki ért valamihez. Így a vezető feladata, hogy ezeket az értékeket feltárja, majd a munkatárs, illetve a cég érdekében a lehető legjobban hasznosítsa. Azt is meggyőződéssel vallja, hogy a jó vezető nem lehet féltékeny: akkor lehet hatékony, ha megosztja a munkatársaival a tudását. Nagy Sándor ennek szellemében igyekszik átadni az operatív irányítást, hogy a jövőben ő már csak a piaci folyamatok követésére, a hosszú távú stratégia megalkotására és a társaság presztízsének növelésére koncentrálhasson. A cégvezető szerint rendkívül szerencsés, hogy olyan középiskolába járt, ahol a közgazdaságtan és a programozás alapjait egyszerre sajátíthatta el. Ez utóbbi területen ráadásul a technológia viszonylagos kezdetlegessége miatt a manapság megszokottnál komolyabb gyakorlati tudásra tehetett szert, s ezt az elmúlt másfél évtizedben a gyakorlatban mélyíthette tovább. Nagy Sándor – annak ellenére, hogy több állásajánlatot is kapott – már nem kíván eligazolni a cégtől. Döntésében szerepet játszik, hogy baráti kapcsolatot ápol a tulajdonossal, és – ahogy mondja – akkor kezdte a szakmát, amikor a becsületnek, a céghűségnek még volt értéke. Ma – magyarázza – a menedzserek inkább önmagukhoz, mintsem a munkaadójukhoz lojálisak. Ő viszont úgy érzi, jelenlegi munkahelyén megbecsülik, sőt minden olyan eszköz a rendelkezésére áll, amire csak szüksége van a vezetéshez. Ráadásul komoly növekedési lehetőséget lát a cég és önmaga előtt is.


