78,5 millió dolláros kártérítésre ítélték a Wal-Martot
Kifizetetlen túlórák miatt 78,5 millió dolláros kártérítésre ítélte egy amerikai bíróság a Wal-Martot, a világ legnagyobb kiskereskedelmi konszernjét, a dolgozók közös keresete nyomán
A cég 187 ezer alkalmazottjának a túlórákért, illetve a munkaközi szünetekben végzett munkákért nem fizetett, és ezzel - az indoklás szerint - megsértette az érvénybe levő amerikai munkaügyi szabályokat. Az ítéletben utaltak arra is, hogy a ki nem fizetett díjazás versenyelőnyhöz juttatta a céget.
A Wal-Mart ellen ugyanakkor több mint 70 másik eljárás is folyik amiatt, hogy szupermarketjeiben a dolgozók szerint nem megfelelők a munkakörülmények, tavaly decemberben a láncot hasonló okok miatt 172,3 millió dolláros kártérítésre kötelezték.
A Fortune magazin 500-as toplistáján a tavalyi árbevétel alapján a második helyen a Wal-Mart Stores áll, 316 milliárd dollárral. Tulajdonosa ugyancsak a száz leggazdagabb amerikai között van.(MTI Eco)


