A tisztiorvosi szolgálat készül az influenza szezonra
Az elmúlt évekhez hasonlóan az országos tisztifőorvos az idén a 40. héttől kezdődően rendelte el az influenzaszerű tünetekkel jelentkező betegek figyelőszolgálatát. Ez azt jelenti, hogy országszerte a háziorvosok 20 százaléka heti gyakorisággal jelenti a hirtelen lázzal, fejfájással, köhögéssel, torokfájással, izomfájdalommal, rossz közérzettel megjelenő betegek számát az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) városi és fővárosi kerületi intézeteinek. A figyelőszolgálat segítségével az esetleges járvány kezdetét idejében észlelni tudjuk. Influenzaszerű megbetegedést (lázat, torokfájást, rossz közérzetet) többféle kórokozó okozhat, de influenzát csak influenza vírus, amelynek kimutatására, megerősítésére laboratóriumi vizsgálat szükséges. Ennek érdekében a figyelőrendszer részeként az ÁNTSZ virológiai adatgyűjtést is végez, hogy kiderüljön: az influenzaszerű megbetegedéseket pontosan milyen vírusok okozzák. Ennek keretében a földrajzi régiókat leképező, mintegy 70 háziorvos nem csak adatokat, de torokváladék mintát is küld az ÁNTSZ laboratóriumának. A fertőzés terjedése csökkenthető a fertőződés lehetőségeinek kiküszöbölésével. Ennek érdekében figyelnünk kell arra, hogy járvány esetén maradjunk távol összejövetelektől, zsúfoltságtól, kerüljük az influenzás beteg látogatását, használjunk zsebkendőt tüsszentéskor, köhögéskor és mossunk kezet, a kórházi látogatási tilalmat komolyan kell venni, hiszen az ott ápolt betegekre óriási veszélyt jelenthet a látogatók által behurcolt kórokozó, a helyiségeket gyakran kell szellőztetnünk, C-vitamin fogyasztásával pedig a szervezet ellenálló képességét fokozhatjuk. Az influenza ellen a védőoltás a leghatékonyabb védekezés, amely mindenkinek ajánlott, de különösen fontos, hogy védőoltásban részesüljenek azok, akiknek alapbetegségük, bizonyos gyógykezelésük, vagy életkoruk miatt az influenzafertőzés súlyos lefolyású, vagy életveszélyes lehet. Az idén az előző évivel azonos számú, 1 300 000 fő részesíthető térítésmentes influenza elleni védőoltásban. Mivel az influenza szezonja általában december hónapban indul és csúcsát január-február-március hónapban éri el, valamint a teljes védettség az oltás után két héttel alakul ki, már novemberben kérni kell az oltást. A tapasztalatok szerint azonban még a járvány kezdetekor adott védőoltás is előnyös lehet. Azok, akik a térítésmentesen olthatók körébe tartoznak, a védőoltás igénybevételéért a háziorvosnál jelentkezhetnek november közepétől folyamatosan. Akik nem tartoznak a kockázati csoportba, de szeretnének influenza ellen védőoltást kapni, a háziorvosukkal írathatják fel a vakcinát, amelyet a társadalombiztosítás most is 50 százalékkal támogat. VGO


