BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az Iberdrola 15 milliárd eurót fordít kapacitásfejlesztésre

Spanyolország második legnagyobb áramtermelője, egyszersmind globálisan a legtöbb szélerőművet működtető cég, az Iberdrola öt év alatt összesen 15 milliárd eurót kíván költeni kapacitásfejlesztésekre. Ebből 9 milliárd euró jut a következő három évre, 38 százalékban külföldi beruházásokra.

A madridi tőzsdén jegyzett, bilbaói központú társaság 2009-ig többek között 6400 megawattra kívánja növelni a belföldi gázüzemű erőművi kapacitását, amely már ez év végéig elérheti a 4800 megawattot. Ennek további bővítését a kereslet felfutási ütemétől teszi majd függővé. A fejlesztésből természetesen nem maradnak ki a szélturbinák és szélerőműparkok,amelyek építésére illetve vásárlására a következő három évben 3,1 milliárd eurót tervez fordítani, részben külföldön.

Az Ibredrola jelenleg is ilyen beruházásokat folytat Franciaországban, Görögországban, Brazíliában. Ám már megállapodott, hogy az USA-ban szélparkokat vásárol összesen ezer megawatt kapacitásig, és belefogott egy hasonló kapacitású, 2010-es befejezéssel tervezett, észak-kínai projekt megvalósíthatósági tanulmányába is. Bloomberg

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.