BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bálaháló: exportsláger Hajdú-Biharban

Európai versenytársaihoz hasonlóan a debreceni székhelyű Partium ’70 Zrt. is uniós támogatással fogott jelentősebb tőkét igénylő beruházásába. Az évente 10 ezer tonna műanyag terméket gyártó cég 2005 októberében megnyílt új üzemegysége 600 millió forintos összköltséggel épült fel, ennek negyedét a gazdasági versenyképesség operatív program (gvop) fedezte.

Az 1200 négyzetméteres új üzemcsarnokban előállított bálaháló műszakilag világszínvonalú, exportképes termék, amely a szálastakarmányok begyűjtését teszi sokkal hatékonyabbá. Kelet-Közép-Európában korábban csak Lengyel- és Csehországban volt bálahálógyártás, a Partium ’70 új berettyóújfalui egysége az első ilyen Magyarországon – tájékoztatott Győrfi Sándor vezérigazgató. A gvop-pályázatot 2004 nyarán adták be. A csarnokot 2004 novemberében kezdték építeni, és a termelés – a 2005. októberi hivatalos átadás előtt – már augusztusban megindulhatott. Az új egység egy fóliagyártó és négy hálógyártó sorból, valamint kiegészítő berendezésekből áll. A teljes felfuttatás után évi 800 tonna bálázóhálót lehet itt előállítani.

A bálaháló a cég korábbi produktumaihoz képest egységnyi alapanyagra kilencszer nagyobb hozzáadott értéket képvisel. A termék 100 százalékkal megnöveli a betakarítható bálák menynyiségét, miközben a munkagépek száma harmadával csökken. Az új termék magyar és exportpiaci tesztelése 2004-ben volt, s 2005-ben elindult a bel- és külföldi értékesítés. Az ISO 9001-es minőségbiztosítási rendszerben készült áruval a vállalat Európa, Észak-Amerika és Ausztrália piacain is jelen van. A Budatrans-pack csomagolástechnikai kiállításon különdíjat nyert, és megkapta a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara innovációs díját is. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.