Csökkent a Mitsubishi féléves vesztesége
Nagy mértékben, az egy évvel korábbi csaknem 64 milliárd jennel szemben 16 milliárdra apadt le a Mitsubishi Motors japán járműipari nagyvállalat idei első féléves vesztesége, az eladások értékének 1,4 százalékos egyidejű növekedése mellett. Mennyiségben viszont több mint 9 százalékkal csökkent a Mitsubishi autók eladása a világon, jóllehet Japánban és az észak-amerikai piacon növekedést mértek.
A Mitsubishi számára (is) a pénzügyi év jövő év márciusával végződik, a vezetés megerősítette, hogy már szerényebb pozitív eredményt vár az egész évre. Ugyanakkor bejelentették, hogy az éves eladási célszámot 86 ezerrel csökkentik, azaz a márka modelljeiből 1 millió 322 ezer darab eladására számítanak s romló helyzetre elsősorban az ázsiai piacokon. Az értékesítés értékbeni javulását a jen árfolyamának gyengeségével hozzák kapcsolatba.
A Mitsubishi Motorsnál 2000-ben tört ki a botrány, mivel kiderült: korábban nem tárták fel az autóik meghibásodásával kapcsolatos adatokat. Azóta a gyártó több visszahívást jelentett be, ezek azonban súlyosbították a cégnek a fogyasztók bizalomvesztése okán felmerült pénzügyi problémáit. Ezeket részben termelési és pénzügyi átalakításokkal igyekeznek orvosolni. (MTI Eco)


