BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Derűlátóan kedvezőtlen a hazai sporthelyzet

A magyar sport helyzete derűlátóan kedvezőtlen – foglalta össze a tegnap megrendezett Üzlet a sportért – sport az üzletért című konferencián elhangzottakat egyetlen tömör mondatban Sárközy Tamás egyetemi tanár, a rendezvény elnöke. Kedvezőtlen, hiszen a magyar sportfinanszírozás mostani struktúrája nem tartható fenn, ugyanakkor derűlátó, mivel a hazai sportélet szereplői a konferencia során is számos olyan kreatív ötlettel álltak elő, amelyek a jelenlegi ellentmondásos helyzet feloldását célozzák.

Az M&H Communications és a Világgazdaság által közösen rendezett konferencia résztvevői többségében egyetértettek azzal, hogy – ahogy Dénes Ferenc sportközgazdász fogalmazott – a magyar sport komoly vihar elé néz. A finanszírozási rendszer valószínűleg számottevően átalakul a közeljövőben. A sport állami támogatása szinte biztosan csökken a következő években. Az Európai Unió sem engedi az üzleti sport támogatását.

Az állami pénzek kiesése tovább nehezítheti az amúgy is alulfinanszírozott hazai sport helyzetét. A keletkező űrt hoszszabb távon a vállalati szponzoráció pótolhatná, hiszen hazánkban a multinacionális cégeknek még komoly tartalékai vannak a sportszponzoráció területén – mondta G. Németh György, a CoolBrands Magyarország elnöke. A folyamatot azonban megnehezíti, hogy egyelőre igen kevés az erős marketingértékkel bíró sportág Magyarországon, ezért a vállalati támogatások elnyeréséhez alapvetően változnia kell a sportvállalkozások hozzáállásának is.

A konferenciáról a jövő hét szerdán megjelenő Sportbiznisz oldalunkon olvashatnak részletes összefoglalót. VG

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.