BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Dr. Paul Janssen díj sejtbiológiai kutatásért

 A belgiumi Beerse-ben, a Janssen-Cilag székhelyén nyújtották át először a 100 ezer dollár összdíjazású Dr. Paul Janssen díjat, a díj névadója születésének 80. évfordulóján Dr. Craig Mellonak. A Massachusetts-i egyetem orvosi karának molekuláris medicina professzora az úgynevezett iRNS felfedezésében és a sejtbiológiai szerepének tisztázásában (ez az elmúlt évtized egyik legnagyobb sejtbiológiai felfedezése volt, amely alapjaiban változtathatja meg a jövőben a gyógyszerkutatást) kifejtett munkájáért részesült a kitüntetésben. A díjat a Johnson & Johnson vállalat alapította, a páratlan tudományos kutató és üzletember Dr. Paul Janssen emlékére, aki több, mint nyolcvan tudományosan és a piaci szempontok szerint is sikeres gyógyszer kifejlesztését és piacra vezetését irányította a Janssen Pharmaceutica belga gyógyszervállalat tulajdonosaként, később, a Johnson & Johnson-nal 1961-ben történt fúzió után a vállalatcsoport gyógyszeripari vezetőjeként. A díjat a jövőben kétévente ítélik oda olyan, az élet-, és orvostudományok terén végzett kutatásokért, melyeknek előreláthatóan nagy hatása lesz a tudomány fejlődésére, illetve közvetve a betegek gyógyítására. VGO

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.