BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egymilliárd eurós megrendelést kapott a 4iG szövetségese, megindultak felfelé a részvények – trendforduló előtt állunk?

A jövő német gyalogos katonáit vértezheti fel a német védelmi ipari vállalat. A Rheinmetall részvényei idén harmatos teljesítményt mutattak, ám a hétfői hírre markáns emelkedéssel reagáltak a papírok. Ez már a trendforduló?

Miután egy újabb 1 milliárd eurós megrendelést kapott a Rheinmetall a Bundeswehrtől, azaz a német hadseregtől, a Magyarországon is több gyárban termelő és a 4iG-ben is résztulajdonos német védelmi ipari cég részvényei hétfő délután több mint 2,8 százalékkal, 1356 euróra drágultak.

Rheinmetall
Nagy megrendelést kapott a Rheinmetall, megindultak a részvényei / Fotó: AFP

Életjelet adtak a Rheinmetall részvényei 

Az árfolyam ezzel elrugaszkodott a pénteken tesztelt, egyébként tavaly április óta nem látott 1309 eurós mélypontról. 

Az új megrendelést a Jövő gyalogos katonái – kibővített rendszer című, már korábban megkötött keretmegállapodás alapján nyerte el a Rheinmetall 1,04 milliárd euró értékben, és olyan moduláris katonai rendszerek szállítására, illetve korszerűsítésére szól, amelyek 

  • digitális hálózatépítéssel, 
  • továbbfejlesztett védőfelszerelésekkel 
  • és optimalizált harci hatékonysággal vértezik fel a katonákat, 
  • miközben valós időben kötik össze őket a harci járművekkel és a parancsnoki szintekkel.

A keretmegállapodás 2025 februárjában lépett hatályba, és 2030 végéig érvényes, teljes összege 3,1 milliárd euró. Korábban a Rheinmetall már kapott a keretszerződés alapján egy megrendelést 417 millió euró értékben. A friss megrendelésből kitűnik, hogy a vállalat a digitalizált katonai rendszerek generálkivitelezőjeként továbbra is alappal várhatja az újabb lehívásokat a Bundeswehrtől.

A hétfői árfolyam-emelkedés dacára a részvények technikai képe továbbra is kihívásokkal teli. A papír a március végén elért 1336,50 euró alatt kezdte a kereskedést, ám aztán gyorsan megindult 1400 euró irányába. Van tehát vételi érdeklődés, ám egyelőre csupán kisebb visszapattanásnak lehet tekinteni a korábbi gyengélkedés után – egy kedvező hírre kibontakozó – pozitív reakciót.

A Rheinmetall árfolyama hétfőn

Ahhoz, hogy tartós trendfordulóról beszélhessünk, a Rheinmetallnak gyorsan vissza kell térnie az 1400 eurós szintre, majd ezt követően le kell küzdenie az 1500 eurós zónát is. A január óta tartó csökkenő trend onnan indult, s ráadásul számos támasz koncentrálódik ebben a zónában. Ezért csak egy, ezt a szintet is leküzdő tartós kitörés jelentene valódi irányváltást.

Idén nem ment jól a részvénynek

A részvények különben év eleje óta közel 14 százalékkal gyengültek, aminek hátterében egyrészt a Rheinmetall tavalyi hatalmas raliját követő profitrealizálás és a rövid távú profitrátával kapcsolatos piaci szkepticizmus, másfelől az egész szektort sújtó óvatosabb befektetői hozzáállás húzódik, 

miközben a hosszú távú fundamentumok továbbra is erősek. 

Ráadásul márciusban a Rheinmetall 2025-ös gyorsjelentése nem felelt meg a felfokozott várakozásoknak, miután a részvény árfolyama 2022 és 2026 között a tízszeresére nőtt. A bevételek elmaradtak az elemzői előrejelzésektől, és az idei évre is mindössze 14-14,5 milliárd eurós forgalmat prognosztizált a menedzsment a piac által várt 15 milliárd helyett. 

A 2026-os üzemi árrés pedig várhatóan 19 százalék körül alakul, ami szintén elmarad az elemzők 19,6 százalékos várakozásától. A gyorsjelentés közzétételét követően a részvények közel 8 százalékkal gyengültek.

A befektetők számára most az a kérdés, hogy a Rheinmetall képes lesz-e hatékonyan nyereséget termelni rekordméretű, 63,8 milliárd eurós  megrendelésállománya (amely idén már 135 milliárd euróra nő) feldolgozásával. 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.