Egyre több készház épül itthon
Kiss Tamás, a főtevékenységként híradástechnikával foglalkozó Anico Kft. készházüzletágának vezetője arról számolt be, hogy az üzletág árbevétele tavaly elérte a 200 millió forintot (ez a cég teljes árbevételének a fele). Az idén a hosszú tél és az építési kedv bizonytalansága miatt lassan indult be a szezon, de a vezető a tavalyit meghaladó forgalomra, jövőre pedig jelentős növekedésre számít.
Az ágazatban kivételes ütemű bővülést könyvel el a TrendHaus Hungária Kft., amely a tavalyi 500 millió forintos árbevétel után az idén jelentős, 40-50 százalékos növekedésre számít. A cég, mint arról Fazekas Péter ügyvezető igazgató lapunkat tájékoztatta, több jelentős beruházást fejezett be: a szilvásváradi üdülőkomplexum mellett Fertőrákoson – mintegy kétmillió eurós beruházással – egy 25 házból álló üdülőfalut is felépítettek. A beruházások anyagi hátterét erősíti, hogy a vállalat 80 százalékban a német Kampa AG, a nyugat-európai készházágazat második legnagyobb vállalatának a tulajdona. A TrendHaus bevételeihez mintegy 150 millió forinttal járul hozzá a 11 fős tervezőgárda, amely az idén az anyacég számára 600 családi ház terveit készítette el. Az igazgató a biztató eredmények ellenére a következő években – főként a lakosság pénzeszközeinek szűkülése miatt – a piac jelentős, 15-20 százalékos szűkülésével számol.
Hasonlóan vélekedik Dienstmann Tamás, a fémszerkezetes készházakat építő ConTacTrade Kereskedelmi Kft. tulajdonos-ügyvezetője is. A ConTacTrade által gyártott acélprofilokat és a Horizont technológiát használó, 50 cégből álló partnerhálózat tavaly körülbelül 1200 tonna acélprofilt épített be. Ez nagyjából 300, egyenként 100 négyzetméteres családi háznak felel meg – maga a ConTacTrade ennél nagyobb volumenű beruházásokat is megvalósított: az ügyvezető ezek közül azokat a 4000, illetve 2000 négyzetméteres olajmező-kiszolgáló komplexumokat emelte ki, amelyeket Oroszországban, illetve Kazahsztánban építettek fel. Az igazgató az idén még növekedésre számít – a beépített acélprofil mennyisége akár az 1400 tonnát is elérheti –, a jövőt illetően azonban kevésbé derűlátó.
Roszkopál Miklós, a fémszerkezetes készházakra specializálódott – német tulajdonú – Protektorwerk Hungária Kft. ügyvezető igazgatója szerint a könnyűszerkezetes házak iránti kereslet nem csökken. Az igazgató az ágazat speciális problémájaként emelte ki a magyarországi hitelügyintézés lassúságát: a készházakat három hónap alatt átadják, miközben a kérelmek elbírálása és a hitelek folyósítása az esetek többségében ennél jóval hosszabb ideig tart. A Protektorwerk az idén a tervek szerint 200-250 lakásegységet értékesít, ebből kétmilliárd forint fölötti árbevételre számít.


