Elektronikus számlák hazai megaprojektje
Magyarország eddigi legnagyobb elektronikus számlázási projektjét mutatta be tegnap az elektronikus aláírást hitelesítő piac meghatározó szolgáltatójának számító NetLock Kft. Az ország számos víz- és távhőszolgáltatójának közüzemi számlákat kibocsátó Ügyvitel Szolgáltató Kft.-vel két évvel ezelőtt kötött szerződés alapján utóbbi cég ma már képes az adóhivatal által is elfogadott módon tárolni ezeknek az eredetileg papíralapú számláknak a másodpéldányait. A projekt révén jelenleg 1,7 millióra tehető a náluk őrzött e-számla mennyisége, ez néhány DVD-re felírható, míg ugyanezen tömeg papírváltozata felhőkarcolónyi magasságig érne – húzta alá Rózsahegyi Zsolt, a NetLock ügyvezetője.
A rendszer a megrendelőnek néhány millió forintjába került, és ennek fele már meg is térült. A szolgáltatónak ugyanis jelentősen csökkentek a papír-, nyomtatási és tárolási költségei.
A számviteli törvény lehetőséget ad a számlabizonylatok elektronikus őrzésére, de csak szigorú feltételek mellett. A rendelkezés szerint az alkalmazott módszernek meg kell teremtenie a bizonylati adatok folyamatos leolvashatóságát, illetve ki kell zárnia az utólagos módosítás lehetőségét. A hitelesség érdekében a jogszabály elektronikus aláírás és időbélyegző alkalmazását követeli meg. VG


