BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Budapest–Belgrád-vasútvonal: rátolták a szerbek a felelősséget Magyarországra, pontosan elmondták, miért nem járnak a vonatok – hibát észlelt a MÁV

A Belgrád–Budapest-vasútvonal személyforgalmának elindítása már csak a magyar hatóságokon múlik. A teherszállítás február óta működik, a személyvonatok esetében azonban még egy utolsó ETCS-biztonsági ellenőrzés van hátra a MÁV részéről.

Szerbia teljes mértékben készen áll a személyszállítás megindítására a Belgrád–Budapest-vasútvonalon, a megnyitás időpontja kizárólag a magyar féltől függ – jelentette ki Aleksandra Sofronijevic építésügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter a szerbiai közszolgálati televízióban (RTS) vasárnap.

Szerb miniszter: a magyar féltől függ a Budapest-Belgrád vasútvonal üzembe helyezése
Kelebiára közlekedő teherszállító vonatszerelvény halad át Soroksár vasútállomáson  / Fotó: Lakatos Péter, MTI

A tárcavezető közölte: a teherszállítás már február 24. óta működik a két főváros között. Hozzátette: jelenleg technikai jellegű probléma akadályozza a személyforgalom elindítását, mivel a magyar fél, azaz a MÁV az úgynevezett ETCS biztonsági rendszer ellenőrzését végzi.

Mint mondta, olyan hibát észleltek, amely befolyásolja a közlekedés biztonságát az óránkénti 160 kilométeres sebességű közlekedés esetében. Aleksandra Sofronijevic emlékeztetett arra, hogy a Belgrád és Szabadka közötti vasútvonal már üzemel, és kiemelte, hogy Szerbia területén a vonatok akár óránként 200 kilométeres sebességgel is közlekedhetnek majd, míg Magyarországon a maximális sebesség 160 kilométer/óra lesz.

A Belgrád–Budapest-vasútvonal az európai 10-es közlekedési folyosó része, ugyanakkor az Egy övezet, egy út kezdeményezéshez is kapcsolódik, ezért a személyszállítás megindítása mindkét ország számára hasznos és szükséges – hangsúlyozta.

A tárcavezető felhívta a figyelmet arra, hogy a szerb Soko (Sólyom) gyorsvonatok már jártak Magyarországon, és megszerezték a típusengedélyt, valamint a szükséges tanúsítványokat.

Tovább csúszik a személyforgalom indítása a Belgrád–Budapest-vasútvonalon

A magyar oldalon a helyzet jóval bonyolultabb. A MÁV és az Építési és Közlekedési Minisztérium szerint a személyforgalom indítását továbbra is az ETCS vonatbefolyásoló rendszer teljes tesztelése és véglegesítése akadályozza. A kínai szakembereknek nehézséget okoz az európai szabványok, különösen a közúti átjárók (sorompók) integrációja, ami a 160 km/órás sebességű biztonságos közlekedéshez elengedhetetlen.

A tesztelés akár fél évig is elhúzódhat, így a teljes személyszállítás indulása optimista esetben nyár végére, reálisabban őszre vagy akár 2027 elejére tolódhat. Bár a teherszállítás február óta működik, a személyvonatok esetében a MÁV hangsúlyozza, hogy csak hibamentes, kétszeresen minősített ETCS-rendszerrel lehet elindítani a forgalmat.

Május 10-re egy korlátozott, állomási szakaszra vonatkozó üzembe helyezést terveznek, de a teljes vonalon a személyszállítás továbbra is a sikeres TÜV-vizsgálattól és a rendszer végleges adaptációjától függ.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.