BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyorsít a Danone - Jobb eredmények

A francia Danone élelmiszeripari vállalat kedden 3,555 milliárd eurós forgalmat jelentett a harmadik negyedévről, szervesen - azonos csoportösszetételre és változatlan valutaárfolyamokkal számolva - 9,5 százalékkal többet a tavalyi harmadik negyedévinél.

Ezzel a csoport kissé gyorsított: a tavalyi harmadik negyedben az éves növekedés 7,1 százalékos volt, és az idei első háromnegyed év átlagában is gyorsult a növekedés az első félévi, 9 százalékos átlag után. Abszolút értékben az első háromnegyed évi bevétel 9,3 százalékkal több az egy évvel azelőttinél.

A sikerért elsősorban Ázsiát és azon belül az ásványvizek keresletét dicsérték.

A harmadik negyedben a tejtermékek forgalma 9,2 százalékkal, az alkoholmentes italok - jórészt ásványvizek - értékesítése 14,9 százalékkal, az aprósüteményeké és a gabonapelyheké 0,3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest szervesen.

Európában a forgalom 5,3 százalékkal, Ázsiában 20,1 százalékkal, a világ többi részén 14,9 százalékkal volt nagyobb a tavalyi harmadik negyedévinél.

Egész évre a forgalom több mint 8 százalékos szerves növekedését jósolták a cégnél kedden.

Az első félév után pontosan 8 százalékos növekedést ígértek egész évre, javítva a korábban várt 7 százalékról.

A Danone a következő három-öt évben fél-egymilliárd eurót akar terjeszkedésre költeni, főleg Ázsiában és Kelet-Európában akar terjeszkedni. Célpontjai kis- és középvállalatok lesznek, a csoport a jelenlegi 40 országról legalább 80-ra akarja bővíteni működési körét.

Az első félévben a Danone 704 millió eurós adózott eredményt ért el, több mint kétszer nagyobbat a tavalyi első félévi 346 milliónál.

Leszámítva a tőkenyereségekből adódott egyszeri tételeket, a folytatódó tevékenységek adózott eredménye, 614 millió euró, 22,3 százalékkal haladta meg az egy évvel azelőtti 502 milliót.

Az üzemi eredmény, 972 millió euró, 13,4 százalékkal volt több az egy évvel korábbi 857 milliónál.

A bevétel, 7,217 milliárd euró, 9 százalékkal haladta meg a tavalyi első félévi 6,437 milliárdot, változatlan csoport-összetételre és valutaárfolyamokkal számolva. Ez a legnagyobb félévi ütem a cégcsoport történetében. A mennyiségi többlet 6,8 százalékpontot, az áremelkedés 2,2 százalékponttal járult hozzá a bevétel gyarapodásához.

Szervesen 12,1 százalékkal nőtt az üdítőitalok forgalma, 9 százalékkal a friss tejtermékeké és 3,9 százalékkal az aprósüteményeké és a gabonapelyheké.

Ugyancsak szervesen Európában 4,5 százalékkal, Ázsiában 17,8 százalékkal, másutt átlagosan 16 százalékkal bővült a forgalom.

Tavaly a Danone forgalma 6,1 százalékkal nőtt, összehasonlítható alapon 6,7 százalékkal emelkedett, 13,024 milliárd euróra a 2004-es 12,273 milliárdról. Ezzel megközelítették a 6-7 százalékos vállalati előrejelzés felső határát. (MTI Eco)

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.