Indonéz cégek az AC-ben
Jakartában is van már értékesítési irodája az Asia Centernek egy a múlt pénteken született megállapodás révén. Amint azt Soós Eszter, az Asia Center (AC) üzletfejlesztési igazgatója lapunknak elmondta, az iroda feladata, hogy tőkeerős, az európai piac igényeinek megfelelő minőséget gyártó indonéz cégeket invitáljon az Asia Centerbe, hogy azok Budapestről építsék ki üzleti kapcsolataikat az Európai Unióban. A budapesti üzletközpontban tegnap már bemutatót is rendeztek 25 indonéz bútor- és 12 mongol textilgyártó termékeiből, mintegy 200 szlovákiai és néhány cseh kereskedelmi vállalat vezetője számára.
Az AC folyamatosan bővíteni kívánja uniós marketingtevékenységét, amelyet eddig intenzív módon csak Csehországban és Szlovákiában végzett. Ahhoz, hogy szélesítsék a kört, s főleg, hogy a nyugati piacok kereskedőit is megcélozzák, előbb el kell érni, hogy az üzletközpontban minél több minőségi terméket gyártó ázsiai cég, illetve nagykereskedő béreljen bemutatótermet és irodát.
Ennek érdekében keresi Mongóliában is az üzleti kapcsolatokat az AC, amelynek képviseletét május óta az ulánbátori mongol–magyar kereskedelmi és információs iroda látja el. Az iroda a budapesti Mongol Kereskedelmi és Információs Központ mintájára és annak kezdeményezésében kezdte meg működését, üzemeltetője pedig az EUAZ Co. Ltd. mongol–magyar társaság. Az EUAZ Centre magyar és európai társaságokat, szervezeteket támogat a mongol piacon és a környező országokban való megjelenésben, elősegíti az új üzleti partnerkapcsolatok kialakulását, segítséget ad a piaci információk beszerzésében, a mongol jogszabályok ismertetésében, továbbá igény szerint piackutatást is végez. Az AC ilyen irodákat nyitott az elmúlt év folyamán Pekingben és Sanghajban, valamint Hanoiban és Ho Si Minh-városban.
Az indonéz iroda a jó minőségű bútorok, lakásfelszerelés és kiegészítők, illetve a kézműipari termékek európai forgalmazását célozza meg. Első lépésben az AC tavaly decemberben nyílt indonéz bemutatótermének kínálatát fejlesztik, és várhatóan a jövő év elején megnyílnak az első indonéz vállalati képviseletek is az üzletközpontban. VG
Megállapodás
Együttműködési megállapodást köt ma a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) és az Asia Center arról, hogy a jövőben közösen segítik elő a budapesti és a távol-keleti cégek kereskedelmi kapcsolatainak fejlődését. A BVK az Asia Center vonzáskörébe tartozó külföldi vállalkozások részére magyarnyelv-tan-folyamot, illetve „magyarországi speciális vállalkozói ismeretek” címmel szaktanfolyamot szervez.
Az Asia Center a jövő-ben megrendezendő üzletember-találkozóira a BVK-val kapcsolatban álló vállalkozásokat is várja, illetve helyet biztosít a közös rendezvények számára.
folyamot, illetve „magyarországi speciális vállalkozói ismeretek” címmel szaktanfolyamot szervez.
Az Asia Center a jövő-ben megrendezendő üzletember-találkozóira a BVK-val kapcsolatban álló vállalkozásokat is várja, illetve helyet biztosít a közös rendezvények számára.-->


