BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Indulnak az új turbinák

Vasárnap helyezik üzembe a mátrai erőmű két 212 megawattos blokkjának 30 megawattos előtét gázturbináit. A beruházás mintegy 16 milliárd forintba került. Ezzel nemcsak a blokkok teljesítménye nő, hanem a szabályozhatóságuk is jelentősen javul. Segíti a hazai villamosenergia-rendszer szabályozásáért felelős Mavir Zrt.-t a szabályozás nehézségeinek csökkentésében – tájékoztatta lapunkat a Mátrai Erőmű Zrt. igazgatóságának elnöke. Valaska József elmondta: október végén zárul le annak a pályázatnak a beadási határideje, amelyben az erőmű új, 440 megawatt teljesítményű és 2011 végén üzembe helyezendő lignitesblokkja kivitelezőjét választják majd ki. 2020 végére az erőmű ma 28–36 százalékos hatásfokú, a hetvenes évek elején üzembe állított blokkjait új, 40 százalékosnál jobb hatásfokúakra cserélik le. Ezzel csökken az egységek fajlagos szénfelhasználása, de mintegy 30 százalékkal kisebb lesz a szén-dioxid-kibocsátásuk is.

A 440 megawattos egység kiváltja az akkorra leállítandó két 100 megawattos blokkot, valamint további 200 megawatt olcsó kapacitást visz a piacra. Fontos, hogy a gázüzemű blokkoknál mintegy 50 százalékkal olcsóbban termeli majd az energiát. A beruházás a választandó technológiától függően 534–740 millió euróba kerül. Ez lesz az első olyan hazai nagyerőművi blokk, amely úgy épül fel, hogy a tulajdonosának nincs hosszú távú áramvásárlási szerződése.

A fenti előtétgázturbina-beruházással az elmúlt 10-12 évben közel 130 milliárd forintot költött fejlesztésekre és környezetvédelemre a mátrai erőmű. Infrastruktúrájára újabb ipari létesítmények telepíthetők. Ezért a társaság ipari park létrehozásán dolgozik gipszkarton-, bioetanol-, biodízel- és alfa-félhidrát-gyártók számára.

Hátul az előtét

Az előtét gázturbinákat a szénüzemű áramtermelő blokkokhoz kapcsolják, nevükkel ellentétben a folyamat utolsó fázisában vesznek részt.

A szénégetéskor keletkező füstgáz és hulladékhő hasznosításával önmaguk is termelnek áramot, s éppen ezzel járulnak hozzá a blokk hatásfokának javulásához.

A szénégetéskor keletkező füstgáz és hulladékhő hasznosításával önmaguk is termelnek áramot, s éppen ezzel járulnak hozzá a blokk hatásfokának javulásához.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.