Irak növelné a mostani napi 2,5 millió hordóról 2010-re napi 4 millió hordóra, 1-2 évvel később napi 6 millió hordóra növelné olajtermelését. Az ország biztos benne, hogy a termelésbővítés első fázasát saját pénzügyi forrásaiból és műszaki felkészültségével is meg tudja valósítani, jelentette be az ország olajminisztere, Husszein al-Sahrisztani egy tokiói sajtótájékoztatón. A második szakaszhoz azonban már külföldi olajvállalatok műszaki segítségére van szüksége.
Az iraki miniszter Akira Amari japán gazdasági, kereskedelmi és ipari miniszterrrel tárgyatl a japán fővárosban. A fő téma a japán cégek részvétele volt az iraki háborús károk felszámolása az olajipari létesítményekben. Még az idén az iraki parlament elé kerül az ország szénhidrogén törvénye. A törvény foglalkozik majd az iraki olaj- és gázkészletek feltárásának felgyorsításával is. Mint az iraki miniszter elmondta, számos olajcég szeretne az iraki olajipari vezetéssel tárgyalni még a törvény megszületése előtt. Platts