Jól fizet a magyarverés
Azok a focisták, akik pályára léptek – a helyi sajtóban történelminek nevezett – mérkőzésen nyolcszáz lírával, azaz mintegy félmillió forinttal gazdagodnak, míg a kispadosok fejenként 400 lírát kapnak.
A máltaiak öröme érthető, hiszen utoljára tizenhárom évvel ezelőtt Tallinnban tudtak nyerni 1-0-ra az észt válogatott ellen, hazai pályán pedig eddig mindössze egyszer 1975-ben diadalmaskodtak, akkor a görögöket verték 2-0-ra. (The Malta Independent, di-ve.com)


