BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

MÁV Zrt.: közeledik a vonatopciólehívása

December 8-án érkezik meg az első FLIRT motorvonat Magyarországra. Forgalomba állításának időpontja azon múlik, mikor kapja meg a magyarországi használathoz szükséges típusengedélyeket. A gyártó reméli, hogy a svájci futópróbák után Hegyeshalomtól már saját lábon jöhet be a szerelvény. Nagyjából ekkorra várható, hogy a 30 fővárosi elővárosi motorvonatot rendelt MÁV Zrt. lehívja a további 30 vonatra szóló opciót is. Eddigre dől el az is, hol épül a második 30 szerelvény magyarországi összeszerelő és – esetleg – kocsiszekrénygyára.

Az üzem mintegy kétszáz fővel indul, s hosszabb távú kihasználását segítené, ha a fenti járművek gyártása és karbantartása mellett más megrendeléshez is hozzájutna. Ezek közé tartozhat az a 60 vonat, amelyet a MÁV később, a vidéki nagyvárosok elővárosába rendelne. Ismert, hogy más típusok beszerzésén is gondolkodik a magyar vasúttársaság. Ugyanakkor ezekért a megbízásokért nyilván éles verseny bontakozik majd ki a tenderen. (A majdani pályáztatáson főleg a hazai eladásokkal szintén büszkélkedhető német Bombardier Transportation és Siemens, valamint a budapesti metrótender győztese, a francia Alstom szorongathatja meg a svájci társaságot.)

Dunai Zoltán, a Stadler Rail Hungária Kft. ügyvezető igazgatója közelebbi lehetőségnek nevezte a Stadler tervezett romániai elővárosivonat-eladását. Igaz, a pályázat még csak az előminősítési szakaszban van, az eredményhirdetés azonban már a jövő évre várható. A Stadler Kft. felel egyébként Magyarország mellett az anyavállalat baltikumi, egyiptomi és romániai eladásaiért is, vagyis innen is érkezhet megbízás. BHL

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.