BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mi várhat a mezőgazdaságra?

Az Új Magyarország fejlesztési terv szakszerűen összeállított, jó stílusban és nyelvezettel elkészített, ezért véleményezésre és észrevételezésre méltó dokumentum. Az átfogó célok, valamint a horizontális politika szempontjai vállalhatók, megfelelő a fejlesztendő területek (prioritások) meghatározása is. Ezzel a megállapítással kezdi véleménye kifejtését az Agrárkutató Intézmények Országos Szövetsége. Egyúttal jelzi, hogy a 2007–13-as időszakra vonatkozó észrevételeiket két témakörbe csoportosították: k+f, innováció, valamint agrár- és vidékfejlesztés.

Az innovatív, tudásalapú gazdaság megteremtése hangsúlyos szerepet kap a tervben, mégis javasolható további kiemelés, illetve változtatás. Megfontolandó ugyanis, hogy ez az eszközcsoport ne (csak) a gazdaságfejlesztésnél szerepeljen, hanem már a prioritások felsorolása után, egy kiemelt mondatban megjelenjen. A javaslatot mindenekelőtt azzal indokoljuk, hogy az innovációs tevékenység fontossága összhangban van az általános nemzeti-nemzetközi fejlesztési elképzelésekkel, ezért kiemelése is fontos, hangsúlyt teremtő és cselekvésre ösztönző. Persze ez csak időnyerés, az egész tudománypolitika irányítási, működtetési rendszerének újragondolása szinte minden területen alapvető és szükségszerű feladat.

A javasolt kiemeléssel az ágazatpolitika hangsúlyait is orientálni lehetne és kellene. Ezzel kapcsolatban azt is figyelembe kell venni, hogy a nemzetközi k+f hálózatok nemcsak Magyarországon, de egész Európában is átalakulóban vannak. Hazánkban a kényszerű megszorítások eredményeként több tudományterületen, így talán leginkább az agrár- és vidékfejlesztésnél a kutatási kapacitás szűkülése tapasztalható. Ez pótolhatatlan és visszafordíthatatlan, alapvetően veszélyezteti a fenntarthatóságot, s megszűnhetnek az eddigi eredményekre épülő továbbfejlődés lehetőségei is – figyelmeztet a szövetség.

A terv mindenütt utal a prioritásokhoz kapcsolódó operatív programokra, és tartalmazza ezek listáját is. Gyakorlatilag ilyen programnak tekintendő a Nemzeti agrár- és vidékfejlesztési stratégia címmel szereplő terv is. Megnyugvással lehetne tudomásul venni fontosnak tartott, kiemelt jellegét több helyen a projektben, ám sok körülmény miatt mégis felmerül az aggály az agrárium jövőbeni kezelését és nemzetgazdasági fontossága megítélését illetően. A szövetség véleménye szerint egy országban csak egy elfogadott, rendszeresen kiigazított, esetleg menet közben is továbbgondolt fejlesztési koncepció mentén szabad tevékenykedni. Ezért tehát már az Új Magyarország fejlesztési tervben is meg kell határozni a részterületek hangsúlyait, értelemszerűen a részterületek fejlesztési terveinek is összhangban kell lennie azzal. Az „agrár- és vidékfejlesztés” fogalmak és tevékenységi körök a szoros kapcsolat ellenére sem nem választhatók külön, sem nem moshatók össze. Mindkettő az életminőség miatt, de a vidéken élők helyben tartása, közvetlenül-közvetve a környezet megőrzése érdekében az egész fenntartható fejlődés egyik kulcsterülete. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.