BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Norauto-bázis Csömörön

Pénteken nyitotta második, 1200 négyzetméteres autóalkatrész-áruházát és gyorsszervizét a francia Norauto, ezúttal Csömörön. Az első szolgáltató központ júniusban kezdte meg a működést a soroksári Auchan hipermarket mellett, s a jövő évben is létesül ilyen centrum az Auchan dunakeszi kereskedelmi parkjában – jelentette be Ghislain Sion, a Norauto Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. Az első egységet igen kedvezően fogadta a magyar közönség, s ebben nemcsak az árak játszhatnak szerepet, hanem az is, hogy az autótulajdonosok végignézhetik a karbantartást, ami a magyar szervizekben korántsem általános.

A Norauto csoport az 1970-es indulás óta megjelent Olaszországban (1991), Belgiumban (1992), Portugáliában (1996), Lengyelországban (1998) és Argentínában (1998). Négy éve megvásárolta a belga Auto 5 hálózatot, majd a francia Adedis lánc felvásárlásával létrehozta a Maxauto központokat. Az európai és latin-amerikai Midas gyors-szervizlánc megvétele a Magnetti Marellitől 2004-re esett. A csoport árbevétele a 2005. szeptemberében zárult üzleti évben 1,184 milliárd euró volt.

A jelenleg 10 áruházból álló magyar Auchan hálózat további bővülés előtt áll. A társaság már megvásárolt egy 42 és egy 60 hektáros területet a Ferihegyi repülőtér közelében, Pestlőrincen, valamint Maglódon. Ez azt mutatja, hogy bevált az Auchan kereskedelmi parki koncepciója, amelyet még az elő áruházzal Budaörsön kezdett meg, ahol az Auchan területén épült az IKEA és a Decathlon is – jelentette ki Jean Paul Filliat, a társaság igazgatója. Nem az a fontos, hogy nekünk legyen a legtöbb áruházunk, hanem az, hogy kereskedelmi parkjainkba csábítsuk a vevőket az ott megtelepült áruházak széles kínálatával – fűzte hozzá a cégvezető. Így a dunakeszi Tópart kereskedelmi parkban – ahol az Auchan hipermarket, az ElectroWorld és a Decathlon mellett Buy-Way bevásárlóközpont nyílt húsvétkor – jövőre Bauhaus barkácsáruház és Norauto bázis létesül.

Vidéken csupán Székesfehérváron (2001) és Kecskeméten (2002) van Auchan, ám a további hat nagyobb vidéki város környékén is keres a cég 25-30 hektáros területeket. A pestlőrinci és a maglódi Auchan 2008-ban kezdi meg a működést, de az utóbbinál egyszerre épül majd fel a hipermarket a diszkontbenzinkúttal, valamint egy-egy barkács-, sport- és bútoráruház.

Miután a felmérések azt mutatják, hogy a visegrádi országok közül a magyar piac a legárérzékenyebb, a várható keresletcsökkenést az árak mérséklésével és kedvezményes akcióval kompenzálják – mondta Jean Paul Filliat. A kereslet már most átstrukturálódott: az élelmiszerek forgalma ugyan emelkedik, de a műszaki cikkeké esik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.