BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Óriás piac a direkt marketingé

Éves szinten 28,7 milliárd forintot költenek Magyarországon direkt marketingre (dm), az összeg a teljes hirdetési kiadások 17-18 százalékát teszi ki - ismertette Hivatal Péter, a Direkt Marketing Szövetség elnöke egy kutatás eredményeit szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. Hozzátette: a 17 éve működő dm-ágazatról sokáig csak becsléseik voltak, s csak most, a Szonda Ipsos kutatása nyomán jutottak használható, a nyilvánosság előtt is bemutatható, megalapozott adatokhoz.

Aláhúzta: az előzetes várakozásaikat mintegy 9 milliárddal haladja meg a piac nagysága. Az elnök kifejtette: tavaly a dm nélkül számítva tavaly mintegy 166 milliárd forintot költöttek hirdetésre Magyarországon. Nemzetközi összehasonlításban a dm magyarországi részesedése átlag alattinak mondható, mivel a fejlett országokban ez az arány 30-40 százalék, de a tengerentúlon meghaladja az 50 százalékot is.

A reprezentatív, ezen beül fókuszcsoportos, ügynökségi és hirdetői megkérdezésen alapuló, valamint szakértői mélyinterjúkat is tartalmazó kutatást a szövetség megbízásából a Szonda Ipsos végezte.

Kovács Barna, a Szonda kutatásvezetője az eseményen elmondta: a dm-piac forgalmából 13,2 milliárd forintot a címzett küldeményekre, 7,4 milliárdot a címzetlen küldeményekre, 4,7 milliárd forintot az adatbázis menedzsmentre, 2 milliárdot a telemarketingre, 0,9, illetve 0,5 milliárdot pedig az e-mail, valamint a mobil-marketingre költenek.

A dm-piacon a legtöbb pénzt, 9,2 milliárd forintot az autóipar költ, ezt követi 7 milliárddal a nyomdai szektor, majd 3,6 milliárddal a kereskedelem és 3 milliárddal a pénzügyi, biztosítási szegmens. A vendéglátásban és idegenforgalomban érdekeltek 1,6 milliárdot költenek dm célra, a távközlési cégek pedig 1,5 milliárd forintot.

A kutatásvezető kifejtette: a dm keretében éves szinten mintegy 244 millió címzett és 300 millió címzetlen küldeményt, valamint 34 millió e-mailt juttatnak el az emberekhez, 11 millió feletti telefonhívást és 1 millió mobilüzenetet bonyolítanak le.

A felmérés szerint a dm az elmúlt 12 hónapban 276 milliárd forint értékű vásárlást generált. A leginkább vásárlásra ösztönző eszköz a címzetlen küldemény, a legnépszerűbb termék pedig az élelmiszer, a ruházat, a könyv és a virág. Átlag feletti arányban vásárolnak a dm hatására a nők, a budapestiek és a megyeszékhelyen élők, valamint a magasabb végzettségűek és státusúak.

Az eseményen elhangzott: Magyarországon egy háztartásra éves szinten 40-50 dm küldemény jut, de vannak országok, ahol ennek a tízszerese. A címzett dm küldemények 83 százalékát el is olvassák az emberek, míg a címzetleneknek 68 százalékát tanulmányozzák. A dm küldeményt kapók 52 százaléka már vásárolt is a megkeresés hatására.

Az eseményen Bartók János, a kutatást támogató a TeleData Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: úgy vélik, a marketingen és a reklámokon belül egyre inkább a meghatározó lesz a címzett küldemények eljutatása az emberekhez. Hozzátette: ugyanakkor a dm akkor lehet hatékony, ha jó, hiteles, a jogszabályoknak megfelelően, az emberek által elfogadott módon felépített, friss adatbázisokra épül. (MTI Eco)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.