BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Racionális felső vezető

Üzlet. A brit érdekeltségű, 1924-ben alapított Tesco tizenkét országban közel háromezer üzletet tudhat magáénak. Magyarországon 1994 óta van jelen, itt most 60 nagy és 33 kisebb alapterületű áruházat, valamint 35 benzinkutat működtet. Tavaly több mint 473 milliárd forint forgalmat realizáltak, piaci részesedésük 15 százalék körülire becsülhető. James McCann lapunknak elmondta: az idei évben nagyságrendileg 15 százalékos növekedésre számít a 2005-öshöz képest, sőt, jövőre is ugyanekkora fejlődést prognosztizál.
A cég Magyarország nyolcadik legnagyobb foglalkoztatója, az idén kétezer munkahelyet teremtett, most megközelítőleg 19 ezren dolgoznak az áruházakban. Bár a kereskedelem terén általában nagy a fluktuáció, James McCann nem panaszkodik, mivel tudja, a dolgozók megtartását objektív és szubjektív tényezők is befolyásolják. Ilyen például az áruház földrajzi helye, hisz ahol kevesebb munkahely van, ott az emberek jobban ragaszkodnak az állásukhoz, ahol több, ott pedig könnyen váltanak; szubjektív elemként az áruház-igazgatók „minőségét” említette.
Nemcsak a hazai munkajogi előírásoknak, hanem belső igényeiknek is meg akarnak felelni akkor, amikor rendezett munkaügyi viszonyokra törekszenek, és jó kapcsolatot ápolnak a szakszervezettel. Hiszem, hogy ha odafigyelünk az alkalmazottainkra, akkor ők még inkább figyelnek a vásárlóinkra – emelte ki a cég első számú vezetője. Hozzátette: a foglalkoztatáshoz kapcsolódóan kiszámítható jogszabályi környezetre, míg a munkaügyi ellenőrzések terén országosan egységes, következetes és objektív vizsgálatokra számít.
A Tesco egyébként már kalkulált a megszorító csomag hatásaival a 2007-es üzleti tervében, számolva azzal, hogy mind a vásárlóknak, mind az alkalmazottainak kevesebb pénze lesz. A vezérigazgató szerint az a megoldás, ha még szorosabban együttműködnek a beszállítóikkal, és igyekeznek alacsonyan tartani a vevők számára fontos termékek árát. Bízom benne, hogy a kormány mostani intézkedései csökkentik a költségvetési hiányt, és talpra áll a magyar gazdaság – hangsúlyozta. Jó árakkal dolgozni, a vevők számára kényelmes vásárlást biztosítani, minőségi munkaerőt alkalmazni, könnyen elérhetővé tenni a termékeket, és vonzó áruházi környezetet biztosítani a fogyasztóknak – ezek nemcsak a Tesco üzleti magatartását, hanem James McCann vezetői filozófiáját is meghatározó elvek.
Ember. Szerencsés vagyok, hogy egy sikeres üzletet örököltem elődömtől, Paul Kennedytől – fogalmaz a vezérigazgató, akit júliusban neveztek ki a magyarországi Tesco élére. Azóta az áruházak többségében már járt, feltérképezve, hogy milyen változások szükségesek a még jobb üzletmenethez. Energiáit emellett eddig főleg a felsővezetői csapat átalakítása kötötte le. Van, akitől megvált, és akad olyan is, aki komolyabb pozícióhoz jutott. Most elégedett a csapatával, úgy érzi, velük közösen fajsúlyos döntéseket hozhat, például, hogy milyen területekre áldozzon tőkét a vállalat, hol épüljenek új áruházak, és milyen befektetések szükségesek ahhoz, hogy a munkatársak jobban érezzék magukat a munkahelyen. A visszajelzésekből ítélve James McCann úgy látja, a kollégái szintén elégedettek az eddigi közös munkával. Első számú vezetőként elengedhetetlennek tartja, hogy közvetlen munkatársait segítse a továbblépésben, a folyamatos fejlődésben. Amellett, hogy az üzleti sikerhez csapatában a legtehetségesebb embereket akarja maga mellett tudni, tisztában van vele, hogy a feladat-végrehajtás folyamatos kontrolljára is szükség van. A csapatban a magyarok mellett angolok, skótok is vannak, ez a kulturális és személyiségbeli sokszínűség segíti, hogy a vezetői erősségek kiegészítsék egymást. A vezérigazgató elsősorban a racionalitást, az igazsággal való szembenézést tartja fő erősségének, nem retten meg a problémáktól. A nehéz helyzeteket gyorsan átlátja, ezek tisztázásához jó kérdéseket tesz fel, amelyek sokszor mások számára is egyértelművé teszik a dolgokat. Vezetői gyengeségének a türelmetlenséget tartja. Bár tudja, hogy egy üzlet soha nem lehet tökéletes, az egyre jobb működéshez önmagától és csapatától is sokat követel. Amikor a munka-magánélet egyensúlyáról beszél, egyetemi professzorát idézi, aki szerint az élvezetes élethez három dolog kell: egészség, bőség, idő. James McCann ez utóbbit kevesli most a napjaiból, mivel átlagosan napi 13 órát dolgozik, így kedvenc időtöltésére, a repülésre is kevés ideje marad. KI

James McCann

37 éves. A Manchesteri Egyetemen menedzsmentet tanult, majd a kereskedelemben és az élelmiszeriparban tapasztalatot szerezve csatlakozott 2002-ben a Tesco csapatához. 2003-ban már járt Magyarországon, akkor négy hónapot töltött itt vezérigazgató-gyakornokként. Ezután a lengyel Tescónál dolgozott, majd mint CEO a malajziai üzletmenet fellendítésével szerzett elismeréseket. 2006 júliusában nevezték ki a magyarországi Tesco első számú vezetőjének


-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.