BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rövidesen jöhet a sportcsekk

Bár az üzleti sport állami támogatása feltehetőleg számottevően csökken a következő években, az államra a jövőben is komoly szerep hárulhat még a hazai sportfinanszírozásban.

Az bizonyos, hogy az iskolai testnevelés és a diák-, valamint a szabadidősport támogatása továbbra is igen fontos feladat lesz, de a piac szereplői bíznak benne, hogy jut majd az állami forintokból az utánpótlás-nevelésre, illetve bizonyos esetekben a szükséges infrastruktúra megteremtésére is. Ezenkívül nagy valószínűség szerint a hazai rendezésű világeseményeknek sem kell „lemondaniuk” a költségvetési forrásokról.

Elbert Gábor, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium sportügyekért felelős szakállamtitkára az Üzlet a sportért – sport az üzletért című konferencián felhívta azonban a figyelmet, hogy az előbb említett területeken sem lehet kizárólag állami forrásokra támaszkodni.

A szabadidős sporttevékenységek finanszírozásában igazán nagy áttörést talán a még csak tervezeti stádiumban lévő, úgynevezett sportcsekk bevezetése hozhat. Ennek lényege, hogy a munkáltatók a fizetésen felül évi 400 ezer forint értékben sportolási lehetőséget biztosíthatnak a munkavállalónak természetbeni juttatásként, adómentesen.

A sportcsekken kívül Elbert Gábor a sportolást ösztönző adókedvezményeket, valamint az európai források közvetett bekapcsolását említette lehetséges változásokként a szabadidősport finanszírozásában. Továbbá felhívta a figyelmet a már most is létező civil és önkormányzati hozzájárulásokra, az európai mintákhoz képest csekély mértékű szponzorációra, valamint a civil szektor támogatására létrehozott Nemzeti Civil Alaptól (NCA) származó forrásokra is.

Direkt állami pénzhez pedig a jövőben is mindenekelőtt programfinanszírozásban s pályázati alapon lehet majd jutni a szabadidős sporttevékenységek esetében.

Az elmúlt esztendőkben az iskolai diáknormatíva – a diákok korától függően – 204 és 262 ezer forint között alakult évente fejenként. Ebből a rendszeres testedzésre, sportfoglalkozásra jutó rész csekély, s nem elegendő egy gyermek mindennapos mozgásigényének kielégítésére, így ezen a területen az állami mellett egyéb forrásokra is szükség lesz. Itt elsősorban a szülői hozzájárulás lehet a finanszírozás alapja.

Bár a megszorítások során feltehetőleg a sportra fordítható összeg is csökkeni fog, semmiképp sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az államnak számos előnye is származhat a sport támogatásából. Becslések szerint több mint egymilliárd forintot lehetne például csak a táppénzkiadásokon megspórolni azzal, hogy a sportoló lakosság arányát a jelenlegi tízről 15 százalékra növeljük. Emellett nem szabad megfeledkezni a turizmus egy-egy hazai világesemény rendezéséhez kapcsolódó fellendüléséről sem. VG

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.