BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szabadalmakért pereli az IBM az Amazont

Az International Business Machines (IBM) pert indít az Amazon ellen. Az IBM nézeteltérése a világ legnagyobb online kereskedőcégével 2002 óta tart, a tárgyalások azonban két hete végképp megfeneklettek. Az IBM szerint az Amazon engedély nélkül használja öt, többek között az elektronikus katalógusok használatára, valamint az egyes tételek vásárlásra való felajánlására vonatkozó szabadalmát; az utóbbi ráadásul az Amazon portáljának egyik legjellemzőbb vonása. Az IBM egyik szóvivője jelezte: a kártérítés akár több száz millió dollár is lehet.

Az IBM az USA egyik legnagyobb szabadalmaztatója – tavaly közel háromezer szabadalmat jegyeztetett be –, de ritkán lép fel felperesként szabadalmi perekben. Ellenkezőleg: számos programját ajánlotta fel a nyílt forráskódú szoftverek fejlesztőinek, a szellemi tulajdonait használó cégekkel megegyezésre törekszik; a szerződések alapján évente körülbelül egymilliárd dolláros bevételre tesz szert. VG


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.