Szennyvíztisztítás a Velencei-tónál
Hat Fejér megyei település és a helyi vízszolgáltató vállalat összefogásával közel hatmilliárd forint összértékű regionális szennyvíztisztítási fejlesztés valósul meg támogatással. Gárdony, Kápolnásnyék, Nadap, Pázmánd, Sukoró, Velence, valamint a Dunántúli Regionális Vízmű (DRV) konzorciumot alkotva nyerte meg a 2004-ben beadott környezetvédelem és infrastruktúra operatív program (kiop) pályázatát. A Velencei-tavi Regionális Szennyvízelvezető, -tisztító Rendszer Bővítése és Fejlesztése konzorciumban a hat település és a DRV egyenrangú félként vett részt, gesztor kijelölése nélkül – tudtuk meg Hullay Gyulától, a DRV illetékesétől.
A pályázati anyagot 2004 június 30-ig adta be a konzorcium, és 2005. január 7-én írták alá a támogatási szerződést. A közbeszerzési folyamat 2005 első felében zajlott, és július 25-én már át is adták a munkaterületet a kivitelezőnek. A munka az év augusztusában kezdődött, és azóta több részműszaki átadás valósult meg. Októberig minden csatornát átadtak, augusztusban kezdődött a tisztítótelep próbaüzeme, ezt 2007 januárjáig kell lezárni. A végső átadást 2007 február 15-ére tűzték ki.
Bár a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) honlapján Gárdonyt a fenti pályázat kapcsán a legtöbb egy főre jutó uniós dotációt elnyert települések között tüntetik fel, a város csupán a nevezett kioptámogatás egyik egyenrangú kedvezményezettje a hét közül. Önállóan 2004-ben nyújtott be a település egy másik EU-s pályázatot az agrár- és vidékfejlesztési előcsatlakozási alaphoz (SAPARD), azt megfelelőnek is minősítették, de a keret kimerülése miatt végül mégsem jutottak pénzhez.


