BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Veres feltételeivel megveheti a Hochtief Ferihegyet

A brit repülőtér-üzemeltető BAA pénteken tájékoztatta Veres János pénzügyminisztert, hogy a magyar állam jóváhagyásával el kívánja adni érdekeltségét a Budapest Airportban a Hochtief AirPort GmbH által vezetett konzorciumnak, Veres János a vevő kötelezettségeire hívta fel a figyelmet - tájékoztatta a BA az MTI-t.

A BAA tavaly privatizációs tenderen nyerte el a Budapest Airport üzemeltetési jogát 464,5 milliárd forintért. Miután a spanyol Grupo Ferrovial által vezetett konzorcium júniusban megszerezte a BAA-t, egy új stratégiát dolgozott ki a BAA-ra vonatkozóan, amely a BAA egyesült királyságbeli repülőtereire összpontosít a BAA nemzetközi érdekeltségei helyett. A BAA ezért azt tervezi, hogy egy átfogóbb vagyonértékesítési stratégia részeként, értékesíti a BAA ferihegyi és egyéb nemzetközi repülőtereiben meglévő érdekeltségeit.

A ferihegyi repülőtér tulajdonosainak képviselői pénteken egyeztettek a magyar pénzügyminiszterrel szándékukról, ami szerint értékesítenék a BAA érdekeltségét a Budapest Airport részvényeit birtokló holding vállalatban.

A közlemény szerint Veres János nyilvánvalóvá tette, hogy a BAA Budapest Airportban lévő érdekeltségének potenciális vevője köteles átvállalni a BAA által 2005. decemberében aláírt privatizációs szerződésben rögzített beruházásra, fejlesztésre, növekedésre és munkavállalói jogokra vonatkozó kötelezettségeket.

A pénzügyminiszter szintén kikötötte, hogy a vásárlónak meg kell felelnie azoknak a szigorú előfeltételeknek, amelyeknek a privatizációs tenderen pályázó cégeknek meg kellett felelniük. Ezek közül a legfontosabb a szilárd pénzügyi háttér és a nemzetközi repülőtér üzemeltetésben szerzett tapasztalat. A pénzügyminiszter elvárja, hogy az átmenet gördülékeny és a folyamatos legyen, hogy folytatódhassanak a jelenlegi irányítás alatt megkezdett pozitív változások és fejlesztések - áll a közleményben.

A Budapest Airport tulajdonosai elkezdték a tárgyalásokat a - Hochtief AirPortot, a kanadai CDPQ nyugdíj-alapkezelőt és a német KfW pénzügyi szervezetet magában foglaló - Hochtief Konzorciummal, amely a tavalyi privatizáció második helyezettjeként megfelelt a kormány összes előfeltételének, s amely kifejezte hosszútávú elkötelezettségét Ferihegy fejlesztése mellett. Pénteken jelentették be, hogy a BAA és a Hochtief Konzorcium együttműködési megállapodást írt alá a BAA Budapest Airportban meglévő érdekeltségének értékesítéséről.

A következő hetekben további egyeztetések folynak majd az érintett felek, az ÁPV Rt. és a kormány között. A közlemény szerint a Hochtief Konzorcium biztosítja a kormányt, valamint a Budapest Airportnál dolgozó munkatársakat: mindent elkövet azért, hogy az átmeneti időszak zökkenőmentes legyen. Az MTI úgy tudja, hogy a tárgyalások sikeres befejezése esetén minden bizonnyal vagy a magyar, vagy az Európai Unió versenyhivatali engedélyét is be kell szerezni az üzlet megkötéséhez.

A Hochtief konzorciuma a Budapest Airport privatizációs pályázatán a tendergyőztes brit BAA 464,535 milliárd forint azonnali tranzakciós ajánlatához képest közel 60 milliárd forinttal kevesebbet, 406 milliárd forintot ajánlott, és ezzel a pályázaton második lett - közölte a pályázat eredményét 2005 decemberében a kiíró Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. (ÁPV).

A BAA a 464,535 milliárd forint azonnali tranzakciós értékért megkapta a Budapest Airport Zrt. 75 százalék mínusz egy szavazatát, a repülőtér 75 évre szóló üzemeltetési jogát és az üzemeltetéshez szükséges kincstári tulajdonú eszközöket. A privatizációs tenderen a szintén német Fraport AG konzorciuma lett a harmadik, 350 milliárd forintos azonnali tranzakciós ajánlattal. A BAA 2011-ig összesen 260,6 millió euró értékű fejlesztést vállalt Ferihegyen.

A Hochtief AirPort konzorcium pénteken közleményben tudatta: szeretné, ha Ferihegy Közép-Európa vezető nemzetközi repülőterévé válna. Miután megszületett az előzetes megállapodás a BAA Budapest Airportban fennálló részesedésének eladásáról, a Hochtief AirPort ügyvezetője, Reinhard Kalenda elmondta, hogy a Ferihegyi Repülőteret Magyarország hosszútávú előnyére kívánja erősíteni és fejleszteni. A közlemény szerint hozzátette: "A múlt évben, a privatizációs eljárásban való részvételünk során, ambiciózus terveink voltak a repülőtér növekedésére és fejlesztésére, és ezek az ambícióink továbbra is élnek".

A tranzakció befejezését és a Magyar Állam hozzájárulását követően a Hochtief AirPort részletesen is kifejti elképzeléseit. Addig is szorosan együttműködik a jelenlegi menedzsmenttel, hogy a tulajdonosváltással járó átmeneti időszak zökkenőmentességét biztosítsa - tartalmazza a közlemény. (MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.