BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Világelső a TeleMedia

Az idén újra, immár hetedik alkalommal szerepel a TeleMedia Cannes-ban, a világ legnagyobb televíziós kiállításán, igazolva, hogy egy jó ötletre világcéget is lehet építeni. A TeleMedia InteracTV Kft. az emelt díjas telefonos televíziós játékok – calltv – piacának világviszonylatban az első számú szereplője. A cég negyven ország ötven televíziós csatornájával áll kapcsolatban.

A calltv üzleti modellje egyszerű: az emelt díjas hívásokból, illetve SMS-ekből származó bevételből a játék készítője és a megrendelő csatorna is részesedik, de ebből fedezik a nyereményeket is. A reklámbevételeik mintegy 80 százalékát a csúcsidőben elkönyvelő csatornák számára az interaktív játékok legfőbb vonzereje, hogy – ráfordítás nélkül – a csúcsidőn kívül is stabil bevételi forrást jelentenek. Ezek legnagyobb része – mint arról Csapó Szabolcs, a TeleMedia ügyvezető igazgatója lapunkat tájékoztatta – a mobilszolgáltatókat illeti meg, de nem elhanyagolható az állam nyeresége sem, hiszen például egy nettó 240 forintos hívás után automatikusan 48 forint áfát is befizet a küldő fél. A TeleMedia interaktív játékai is főként a főműsoridőn kívül kerülnek képernyőre, bár vannak olyan csatornák is, amelyek a teljes műsoridejüket játékoknak szentelik. Ilyen lesz például Franciaországban az október 17-én induló Jet (az eredeti tervekben még a beszédesebb PlayOne elnevezés szerepelt), amely napi 24 órában nyereményjátékokkal, reggel és este pedig kizárólag a TeleMedia által készített műsorokkal szórakoztatja majd nézőit. Az interaktív játékok iránti keresletre nem lehet panasz: az európai tévénézők évente több százmillió eurót telefonálnak, illetve SMS-eznek el.

A budapesti központú TeleMediának világszerte 18 stúdiója van, ezekből naponta mintegy 70 órányi élő műsort sugároz négy kontinensen. A játékvezetők egy részét a nézők – külföldön éppúgy, mint Magyarországon – vetélkedőktől vagy valóságshow-kból is ismerik; a Viva műsorvezetői például a Való Világban szerzett ismertségüket kamatoztatják.

Az ügyvezető igazgató – aki korábban hét évig a Procter & Gamble kelet-európai divízióját vezette – Törőcsik Jenővel és Tamássy Zsolttal irányítja a céget. A calltv mellett – ebben az ágazatban a TeleMedia legnagyobb vetélytársa a szélesebb tevékenységi körű, a Big Brother szellemi atyjaként is ismert holland Endemol – másik fő tevékenységük a televíziós szavazatösszesítés. Saját fejlesztésű szoftvereik és hardverparkjuk segítségével a több százezer telefon, illetve SMS kezelését igénylő szavazások is lebonyolíthatók. A TeleMedia Interaktív Szolgáltatások Kft. – amelyből az InteracTV önálló cégként 2004 júniusában vált ki – számos televíziós show-műsorban – többek között a Szerencsekerék és a Big Brother interaktívvá tételében – is közreműködött. A két cég együtt tavaly 3 milliárd forintos forgalmat ért el, az idén pedig ennek a másfélszeresére számítanak.

TeleMedia-programok

A TeleMedia partnerei között van többek között a brit ITV, a francia TF1 és RTL9, a spanyol Tele5, a közel-keleten sugárzó LBC, a lengyel TVN és Polsat, a szlovák Markiza, valamint Latin-Amerika és Afrika több vezető csatornája.

A magyar nyelvű csatornák közül a Viván, a Spektrumon, az ATV-n, a Hálózat Tv-n és a Budapest Tv-n láthatók a TeleMedia interaktív programjai. Maga a hálózat is nemzetközi: a cég a budapesti központ mellett irodákat működtet az USA-ban,

Malajziában, Argentínában, Nigériában és Kíná-ban is.

A magyar nyelvű csatornák közül a Viván, a Spektrumon, az ATV-n, a Hálózat Tv-n és a Budapest Tv-n láthatók a TeleMedia interaktív programjai. Maga a hálózat is nemzetközi: a cég a budapesti központ mellett irodákat működtet az USA-ban,

Malajziában, Argentínában, Nigériában és Kíná-ban is.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.