BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Világpremier Debrecenben

Jövő hónapban kezdődik a Debreceni repülőtéren az úgynevezett rádiófrekvenciás csippel (RFID) ellátott biztonsági karszalag próbaidőszaka. Az uniós forrásokból finanszírozott projekt során az utasok objektumon belüli mozgását követhetik, s ha beválik, akkor a világ más légikikötőiben is bevezetik az azonosító eszközt. Farkas András, a hajdúsági repülőtér forgalmi vezetője megerősítette azt az értesülésünket, hogy valóban Debrecenben lesz a világpremier, de további részleteket nem árult el, és a projektet vezető nagy-britanniai szervezetekhez irányított, ahol későbbi tájékoztatást ígértek.

Egyelőre csupán annyit tudni, hogy nyugat-európai vállalatok és a University College London közös technológiai akciójáról van szó. Paul Brennan mérnök a Silicon.com nevű internetes portálnak nyilatkozva azt mondta: reméli, kedvezően fogadják a légi utasok, s akkor két éven belül más, nagyobb repülőtereken is megjelenhet ez a főleg a gyanús utasok azonosítására alkalmas eszköz.

Az adatvédelmi biztos irodájától viszont azt a tájékoztatást kaptuk, hogy ha személyes adatokat is tartalmaz majd az azonosító, az komoly aggályokat vethet fel. Az iroda jelenleg még tájékozódik az ügyben. A repülőtér-üzemeltetők és a légitársaságok régóta panaszkodnak, hogy a jelentősebb légikikötőkben – amelyek akár több hektáron is elterülhetnek – gyakorlatilag szinte lehetetlen ellenőrizni az utasok mozgását. Sokan bejuthatnak az elzárt területekre is, a 2001. szeptember 11-i New York-i terrorcselekmények óta több újságíró rendszeresen teszteli ezeket a biztonsági és felügyeleti rendszereket, s mindig rábukkannak egy-egy hiányosságra. MN

Uniós szigorítások a légi forgalom biztonságáért

Az öt évvel ezelőtti említett terrorakció után sok országban átfogó biztonsági intézkedéseket hoztak a repülőtereken. Az EU-ban többször, miniszteri szinten vitatták meg a témát, és nemrégiben további jelentős szigorításokról döntöttek.

November elejétől hat hónapos türelmi időszak lép életbe az uniós tagállamokban, továbbá Norvégiában és Svájcban. Ezalatt fokozatosan minden országnak be kell vezetnie a repülőtereken az új eljárást. Prágában már november 6-tól a Ruzyne repülőtéren csak a biztonsági ellenőrző pontok mögötti üzletekből származó italt és ételt lehet felvinni a fedélzetre.

Az uniós rendelkezés értelében az útlevél-ellenőrzési és a biztonsági ellenőrző pont közötti szakaszon vásárolt italokat és folyékony szereket a helyi repülőtér logójával ellátott, átlátszó műanyag zacskóba kell tenni. Legfeljebb egyliternyi

folyadék vihető fel.

A kézipoggyász jövő év márciusától legfeljebb 56x45x25 cm-es lehet, de például az átlagos mérettől eltérő zeneszerszámok külön engedéllyel a fedélzeten is szállíthatók.

A Budapest Airport jelenleg a gazdasági és közlekedési minisztériummal, továbbá más szervezetekkel (rendőrség, határőrség, légiirányítás, tűzoltóság stb.) egyeztet a biztonsági intézkedések bevezetésének részleteiről.

Szollár Domokos szóvivő lapunknak elmondta: fokozatosan észlelhetők majd az új előírások. Feltétlenül szeretnék elkerülni, hogy

a még szigorúbb ellenőrzés rontsa az egyes terminálok áteresztőképességét.

a még szigorúbb ellenőrzés rontsa az egyes terminálok áteresztőképességét.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.