Volvokról és 800 ezer forintos fizetésekről szólnak a kamarák?
Lobbiérdekek nyomására biztosan nem változik az egészségügyi csomag, amúgy a tárca minden javító szándékú javaslatot befogad, és figyelembe vesz - mondta Molnár Lajos a Nap-keltében.
A házi orvosok kötelező adatszolgáltatása kapcsán felvetett adatvédelmi aggályok kapcsán a szakminiszter azt mondta, a betegek érdekében szükséges tudni, mi történik azzal a több száz millió forinttal, amit az OEP a háziorvosoknak kifizet. Hozzátette azt is, hogy úgy két éve az adatvédelmi biztos hivatala még nem talált semmi kivetnivalót a jelentési kötelezettségben, amúgy pedig nem tud mit kezdeni Péterfalvi Attila érvelésével, amely a postai út "törékenysége" miatt tartja aggályosnak az adatszolgáltatás rendszerét.
A szakminiszter ismét kiállt a patikaliberalizáció mellett, mert mint mondta, képtelenség, hogy éjszaka ne lehessen az alapvető patikaszerekhez hozzáférni. Példaként Londont említette, ahol mindössze egyetlen ügyeletes gyógyszertár működik a budapesti 11-gyel szemben, de ott lehetőség van máshol is megvenni a szükséges medicinákat.
Az önkéntes kamarák ügyében Molnár Lajos azt mondta, elismeri a szerveződések létjogosultságát, maga egyébként a 10-es sorszámú kamarai igazolvánnyal "büszkélkedhet", ám amióta a testületek működése a Volvokról és 800 ezer forintos fizetésekről szól, nem látja értelmét a kötelező működtetésnek. (hirado.hu)


