BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Forma-1: irány India

Négy éven belül Indiában is rendezhetnek Forma-1-es versenyt – jelentette be a száguldó cirkusz teljhatalmú ura, Bernie Ecclestone. A sportág népszerűsége ugyanis rohamosan nő a világ második legnépesebb országában, amely ráadásul igen gyorsan bővülő piaca lehet a Forma-1-nek – írja a Bloomberg.

Indiában az idén annak ellenére is jóval többen kísérték figyelemmel a száguldó cirkusz futamait, hogy Narain Karthikeyan tavaly év végi távozása miatt az idény során már nem láthatnak indiai versenyzőt a futamokon. A szezon első három versenyét például közel kétszer annyian látták, mint egy esztendővel korábban. RC Venkateish az Indiában a Forma-1-es futamokat közvetítő televíziós társaság első embere szerint a sorozat nézetsége évente 27 százalékkal növekszik az országban.

Nem véletlen tehát, hogy Ecclestone 2010-től mindenképp szeretne egy nagydíjat a világ második legnépesebb országában is. A kérdés csak az, hogy az indiai versenyért cserében melyik országtól veszik el a futam-rendezés lehetőségét, ugyanis a nagydíjak számát nem lehet a végtelenségig növelni. Az eddigi tendenciákat figyelembe véve az európai szervezőknek van okuk aggodalomra. VGO

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.