BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Graphisoft: közel hárommillió eurós nyereség

A Graphisoft 2,877 millió euró nettó nyereséget ért el az év első kilenc hónapjában, szemben az egy évvel korábbi 129 ezer euró veszteséggel - hozta nyilvánosságra a társaság csütörtökön. A nem auditált, konszolidált, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült gyorsjelentés szerint a társaság kilenc hónap alatt 21,594 millió euró bevételt ért el, ami 25,1 százalékkal több a tavalyi 17,26 millió eurónál. A Graphisoft a harmadik negyedévben 7,244 millió euró bevételre tett szert, ami 29,5 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.

Az idén a harmadik negyedévben 1 millió euró vesztesége volt a cégnek, szemben a tavalyi 317 ezer euró nyereséggel. A társaság első háromnegyedéves kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 2,657 millió euró volt, 36,3 százalékkal több a tavalyinál. A harmadik negyedéves EBITDA 215 ezer euró veszteség volt, szemben az egy évvel korábbi 240 ezer euróval.

A társaság az első kilenc havi jó eredményt különböző tényezőkkel magyarázza: javultak pozíciói az építőipari kivitelezés területén, történetének „legütősebb” termékportfoliójával rendelkezik, a német gazdasági fellendülés pozitívan hat eredményére, illetve a szoftvertámogatási szerződések lehetővé teszik, hogy felhasználóitól nagyobb árbevételre tegyen szert. Az eredményekhez hozzájárult az is, hogy szigorú költséggazdálkodást hajtott végre a társaság.

A Graphisoft az idén augusztusban leválasztotta ingatlan üzletágát, a létrejött Graphisoft Park SE megkezdte tevékenységét. Ez azonban nem gyengítette a társaság pénzügyi helyzetét: mind a folyó operáció, mind a jövő érdekében szükséges befektetések fedezete rendelkezésre áll. A saját tőke összege 27,0 millió euró volt a mérlegfordulókor, ami az eszközök 82,2 százalékát fedezi. A jelentés szerint szeptember 30-án az ingatlan-társaság 12,5 millió euróval tartozott a szoftver-társaságnak. A visszafizetés 4-5 hónapon belül várható, a kölcsön után piaci kamatot fizet.

Ezt a 12,5 millió eurót készpénzként számolva a Graphisoft kicsit több mint 20 millió eurónyi készpénzzel és értékpapír állománnyal rendelkezett a negyedév végén. A vevőállomány 7 millió eurót tett ki záráskor. Az igazgatótanács november 15-re rendkívüli közgyűlést hívott össze, többek között azért, hogy az ingatlan üzletág leválasztása után elfogadja a nyitómérleget. A társaság jegyzett tőkéje nem változott, 213 ezer euró volt szeptember végén.

A saját tőke a december végi 44,674 millió euróról 44,112 millió euróra csökkent szeptember végére, ezen belül a leválasztott ingatlan egység 19,759 millió euró saját tőkével rendelkezik. A Graphisoft részvényeivel a BÉT "A" kategóriájában kereskednek, szerdai záró ára 1.771 forint volt, míg az elmúlt 12 hónapban forint 1.100-2.090 forint között mozgott az értékpapír. (MTI Eco)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.