BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyorsulnak a kifizetések

A pályázók már javában próbálgatják azt az új elektronikus beszámolási rendszert, amely jelentősen gyorsítja az európai uniós támogatások kifizetését. Az újabb pályázóbarát intézkedés bevezetését a 14/2004. (VIII. 13.) TNM–GKM–FMM–FVM–PM együttes eljárási rendelet módosítása tette lehetővé.

A módosított szabályozás hatálybalépésétől a kötelező féléves beszámolási és támogatásigénylési időpontok között úgynevezett időközi elszámolást nyújthatnak be a nyertes pályázók, és így a jelenleginél gyakrabban juthatnak támogatásaikhoz. Az új, időközi elszámolást és a kapcsolódó beszámolást támogató elektronikus alkalmazások számottevően megkönynyítik a projektgazdáknak az adatszolgáltatást, és egyben csökkentik a támogató adminisztrációs feladatait, ennek eredményeként felgyorsulhatnak a kifizetések.

Az intézkedés kétféle alkalmazási lehetőséget is nyújt a nyertes pályázóknak. Az egyik az online támogatásigénylés, vagyis a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) honlapján (www.nfh.hu/emir/palyazo) keresztül történő adatfeltöltés. Ennek a verziónak a különlegességét az adja, hogy a rendszer a jelszavas belépést követő azonosítással az adott pályázatra szabott információkkal támogatja a műveletet, kiiktatva az adminisztratív hibalehetőségeket, és megkönnyítve az adatok feldolgozását. A feltöltést követően így már másnap megjelenik a legfrissebb adatokat tartalmazó támogatásigénylés a támogatónál, ezáltal azonnal el is indítható a kifizetési folyamat. Emellett az NFÜ gondolt azokra a projektgazdákra is, akiknek nincs folyamatos internetelérése, az ő munkájukat egy letölthető és telepíthető program segíti majd. Ez lenne a másik alkalmazási lehetőség, ez esetben az igényléseket CD-n kell megküldeniük a kedvezményezetteknek a támogatónak. Az alkalmazási változatok egyike sem helyettesíti ugyanakkor a papíralapú dokumentációt: az időközi elszámolásokat – ugyanúgy, mint a féléves beszámolásokat és támogatásigényléseket – cégszerűen aláírva, nyomtatott formátumban is be kell nyújtani. Az alkalmazási módok pontos használatához telefonos help desk segítséget kapnak a projektgazdák, a Pályázati Információs Központ 06-40-2004-94-es kék számán keresztül.

Az új eljárás bevezetése jelentős segítséget nyújt az uniós fejlesztések megvalósításához, a gyorsabb és időközi kifizetések nagymértékben javíthatják a projektgazdák likviditását. Párhuzamosan a kedvezményezetteknek teljesíteni kell a szerződésből fakadó kötelezettségeiket is. Az időközi kifizetés ugyanis egy olyan lehetőség, amelyet a projektgazdák vagy kihasználnak, vagy nem, de ettől függetlenül nem váltja ki a féléves kötelező beszámolásokat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.