Keresik az idei év projektjeit
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Az Év projektje 2006 kitüntető címre várja a jelentkezőket, a pályázatokat december 31-ig lehet benyújtani a [email protected] e-mailcímre. A díjra pályázók lehetséges köre ma már igen széles: több mint 17 ezer projektgazda összesen 700 milliárd forintot nyert 2004–2006 között a Nemzeti fejlesztési terv öt operatív programjának pályázatain. A nyertes pályázatok eredményeként az ország minden második településén megvalósul valamilyen fejlesztés, európai uniós társfinanszírozással.
A nyertes munkák példaértékűsége azért is nagyon fontos, mert az Európai Unió következő, 2007 és 2013 közötti költségvetési időszakában a magyar pályázók számára elérhető fejlesztési források megsokszorozódnak, és a jó példák, a jó ötletek bemutatása segítség lehet a potenciális pályázók számára is. Ezért a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség szakmai díjban kívánja részesíteni azokat a projektgazdákat, amelyek fejlesztéseik segítségével nagymértékben hozzájárulnak az európai integrációhoz, és segítik az európai uniós felzárkóztatási program alapvető célkitűzéseinek megvalósítását.
Az Év projektje 2006 című pályázat célja azoknak a projekteknek az elismerése, amelyek több szempontból is példaként állíthatók a magyar társadalom elé. A címre minden olyan projektgazda pályázhat, amely a Nemzeti fejlesztési terv keretében, az operatív programokon nyertes pályázattal és támogatási szerződéssel rendelkezik, és már legalább megkezdte EU által támogatott projektjének megvalósítását. Pályázatokat három kategóriában lehet benyújtani: gazdasági társaság, civil, egyéb gazdálkodó szervek. A beérkezett pályázatokban nevesített projektek újszerűségét, ötletességét, példaértékűségét, valamint gazdasági, társadalmi és környezeti hatását fogja értékelni a bírálóbizottság. A jövő év elején tartandó díjátadó ünnepségen összesen öt díjat adnak majd át. A beérkezett pályázatok közül a bírálóbizottság még két különdíjazottat is választ, olyan projekteket, amelyek a horizontális (esélyegyenlőségi és környezetvédelmi) szempontokat kiemelten érvényesítik projektjük megvalósítása során. VG
I. Nemzeti fejlesztési terv: 2005-ös elismerések
Forrás: NFÜKedvezményezetti kategóriák szerint
Dobroda- és Ménes-völgyi Mikrotérség Egyesület (civilszervezet)
Gyula Város Önkormányzata (önkormányzat)
Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Művelődési Központ (közintézmény)
Innomed Medical Orvostechnikai Fejlesztő és Gyártó Rt. (gazdálkodó szervezet)
Díjak az egyenlő esélyekért és a tiszta környezetért
Szanticskai Alkotók Egyesülete: képzési program munkanélküli romáknak
B.N.K.-21 Kft. hűtőház bővítése Nagyhalászon
Oriental Herbs Kereskedelmi Kft. új, akadálymentesített üzemépülete Budapesten
Befogadó iskola Újszászon
Balafonfüred városközpontjának felújítása
Mórahalom térségi közlekedési projektje
Kedvezményezetti kategóriák szerint
Dobroda- és Ménes-völgyi Mikrotérség Egyesület (civilszervezet)
Gyula Város Önkormányzata (önkormányzat)
Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Művelődési Központ (közintézmény)
Innomed Medical Orvostechnikai Fejlesztő és Gyártó Rt. (gazdálkodó szervezet)
Díjak az egyenlő esélyekért és a tiszta környezetért
Szanticskai Alkotók Egyesülete: képzési program munkanélküli romáknak
B.N.K.-21 Kft. hűtőház bővítése Nagyhalászon
Oriental Herbs Kereskedelmi Kft. új, akadálymentesített üzemépülete Budapesten
Befogadó iskola Újszászon
Balafonfüred városközpontjának felújítása
Mórahalom térségi közlekedési projektje-->


