Áramkereskedelmi modellt vált az ország

- Joggal tartanak-e attól az erőművállalatok, hogy hoszszú távú áramvásárlási szerződés nélkül nehezebben kapnak beruházási hitelt?
- Magától értetődő, hogy a projektet finanszírozó bank azt is vizsgálja, hogyan adható el a beruházással létrehozott termék, jelen esetben a megtermelt villamos energia. Az eladási biztonságot azonban nem csak a hoszszú távú szerződés garantálhatja, hanem az áram előállításának a hatékonysága is. A hazai erőművekről nagyjából tudható, milyen költségekkel és milyen hatékonysággal termelnek. Így felbecsülhető, milyenek lennének az eladási lehetőségeik piaci viszonyok között. Ha viszont egy új erőművi kapacitás áramának értékesítési lehetőségeire kíváncsi a hitelező, bele kell látnia a hiteligénylő várható költségeibe. Egy hosszú távú árameladási szerződések nélküli piacon nem a piacra újonnan belépők árama lesz fölösleg, hanem a legroszszabb hatékonysággal előállított, mert vélhetőleg ez lesz a legdrágább.

- Nem hordoz-e ellátásbiztonsági kockázatot, ha az állam kivonul az energiaiparból?
- A villamosenergia-ellátás biztonságát nem az állami szerepvállalás adja. Akkora biztonság jön létre egy árampiacon, amekkorának a megteremtése beépül az árakba. Ennek felső határát – 100 százalékos biztonság nem lévén – a fizetőképes kereslet felső határa adja, az alsót pedig az, mekkora ellátási bizonytalanságot tűr el a piac. A legdrágább energia ugyanis az, amelyik nincs. Sokszereplős piacon viszont fontos az árképzés átláthatósága, ahol az állam dolga az árképzés ellenőrzése. A dereguláció sikerét szemlélteti az amerikai gyakorlat, az USA-ban ugyanis a nyolcvanas évektől 2000-ig nem nőtt a villamos energia ára. Ám szintén az amerikai példa figyelmeztet, hogy a sokszereplőssé tett piac nem garancia az ellátásbiztonságra. Kell egy árklauzula is a biztonsági elemek árakba történő beépülése garantálására. A termelőket és a fogyasztókat is ösztönözni kell arra, hogy a biztonságot javító elemek költsége jelenjen meg az árakban, sőt az ezt ellenőrző figyelőrendszer költsége is. Ezekhez viszont nem kell hosszú távú áramvásárlási szerződés.

- Nem romlik-e az áramellátás biztonsága hosszú távú szállítási szerződések nélkül?
- A biztonság azon múlik, milyen költségelemeket engedünk be az árakba, amit végső soron a fogyasztó fizet meg. A közüzem nem tekinthető a stabil áramellátás zálogának. Ez csak egy technika, amellyel a piaci terhek átkerülnek az állami költségvetésbe. A hosszú távú szerződések egyébként is csak átmeneti időszakra jöttek létre. Helyettesítik a kiszámolható és átlátható árakat, és biztonságot is jelentenek egy meglehetősen röghöz kötött mechanizmuson keresztül. Lehet persze a vevőnek is igénye hoszszú távú szerződésre, kérdés, mennyit fizetne az így megvásárolt biztonságért.

- Miért ne adhatná az állam alanyi jogon az áramot?
- Az államnak nincs joga arra, hogy mindenki számára alanyi joggá tegye az áramhasználatot. Ekkor ugyanis tízmillió lakosnak adna áramot 3,5 millió adófizető pénzéből. Ehhez meg kellene kapnia mind a 3,5 millió adófizető jóváhagyását.

- Mi történik egy liberalizált gazdaságban, ha új erőműre van szükség, de senki nem akar építeni?
- Újabb kapacitásokhoz sincs feltétlenül szükség állami beavatkozásra. A piac többnyire megoldja, hiszen az áramárak növekedése beruházásra ösztönzi az erőművállalatokat. Egyes országokban persze az állam elémegy az iparág döntésének, és maga épít erőművet, akár az adófizetők pénzéből. Ám ha az új kapacitások nincsenek összhangban az igényekkel, fölös termelés indulhat meg. (Ez történt az egészségügyben is: a hazai kórházi ágyak száma egy főre vetítve kétszerese a nyugat-európainak.)

- Miért nem kaphat kiemelt állami figyelmet az energiatermelés mint stratégiai iparág?
- Az elmúlt 15-20 év beruházási összefüggésben felülírta a stratégia fogalmát. Helyét az energiatermelésben a méretgazdaságosság vette át. Most az stratégiai fontosságú, hogy a fogyasztás folyamatossága ne függjön az áramellátás helyétől. Ezt a terhet a hálózatok üzemeltetése veszi át, ezek szabályozása uniós szinten megoldandó stratégiai kérdés. Ebből adódik, hogy a stratégiai iparág fogalmáról sem nemzeti keretekben érdemes beszélni. Szuverén állami döntéssel nehéz az energiabiztonságot megteremteni.