BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Már épül a Narancsliget

Angyalföld egyik legnagyobb lakásberuházását indította el a napokban az izraeli SL Group. A társaság a Béke tér közelében több szakaszban építi fel a 600 lakásos Narancsliget lakónegyedet, illetve a projekthez tartozó irodákat és üzlethelyiségeket. A 12,6 milliárd forintos beruházás részeként a Független Ökológiai Központ az építtető SL Group támogatásával négy évre szóló lakóterület-fejlesztési programot kezdett a lakónegyed tágabb környezetének vonzóbbá tételére.

A Narancsligetben a lakások többsége kétszobás, 48–52 négyzetméteres, és az épületegyüttes egy ötezer négyzetméteres kertet fog majd közre. A lakónegyedben a lakások mellett irodák és üzletek is helyet kapnak, az első ütem 225 otthonának átadását 2008 szeptemberére tervezik – jelentette be Danny Berchovich, az SL Group Management Kft. ügyvezető igazgatója. A lakások négyzetméterenkénti átlagára 330 ezer forint, a 10-15 százaléknyi penthouse otthonoké 370-380 ezer. A projekthitelező a társaság régi finanszírozási partnere, az MKB, a vevők az OTP lakáslízing-akcióit vehetik igénybe. Az üzlethelyiségek és az irodák bérleti díját egyelőre nem állapították meg.

Az SL Group egy harmincéves múltat magáénak mondható ingatlanfejlesztő cég magyar leányvállalata. A társaság 2002 óta részese a hazai piacnak, jelenleg 1500 lakást épít Budapesten, de szlovákiai beruházásaikat is innen irányítják. Északi szomszédunknál Pozsonyban építenek egy apartmanhotelt, ezenkívül tárgyalnak csehországi és romániai megjelenésről, továbbá ígéretesnek tartják az ukrajnai beruházásokat is, hiszen északkeleti szomszédunkat még szinte egyáltalán nem fedezték fel maguknak a külföldi lakóingatlan-fejlesztők.

Az SL Group első hazai fejlesztése a hárommilliárd forintért fölépített és 2004 nyarán átadott zuglói Récsei bevásárlóközpont volt. Később a mellette található telken kezdték el az István Park nevű, 800 lakásos, közel 10 milliárd forintos projektet. A társaságtól kapott információk szerint Pécs, Debrecen, Kecskemét és Miskolc lakáspiacát igen intenzíven vizsgálják, mert úgy vélik, ezekben a városokban – és több más megyeszékhelyen – kedvező a lehetőség az újabb beruházásokhoz. Ezek között lehetnek kereskedelmiek is, tehát akár irodák és kiskereskedelmi központok is létesülhetnek a következő években. Felmérésük szerint a 80-100 ezer lakosú településeken éri meg fölépíteni a Récseihez hasonló méretű (bruttó 8-9 ezer négyzetméteres) kereskedelmi központokat. Izraelben egyébként már több hasonló projektet végeztek, a cégnek a műemléki felújításokban is van tapasztalata.

Az egész városrész életére kihatnak az egyre nagyobb számban épülő több száz lakásos beruházások. Az ingatlanfejlesztők által felkapott Róbert Károly körút és a Rákos-patak közé eső területen a belvároshoz képest magas a zöldterületek aránya. Az építkezések hatására viszont ez az előny csökkent – állapította meg a minap a Stúdió Metropolitana 2006-os kutatása. Ez a környéken lakók egészségét és közérzetét is kedvezőtlenül befolyásolja.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.