Orbán Viktor a választás előtt egy nappal elárulta: ajánlatot tett Zelenszkijnek, hogy segít neki a tűzszünetben, de elutasította – "Senki nem szereti, ha szétbarmolják, amin 16 évig dolgozott"
A választás előtt egy nappal, szombaton terjedelmes interjút adott a Magyar Nemzetnek Orbán Viktor. A miniszterelnök a kampányfinisben nem meglepő módon főleg aktuális belpolitikai és külpolitikai témákról beszélt. A legérdekesebbekből szemezgettünk.

„Senki sem szereti, ha szétbarmolják azt, amin tizenhat évig dolgozott. Az ellenfeleink nem is rejtik véka alá, hogy lebontanák azt a polgári, nemzeti gazdaságot és családbarát, keresztény társadalmat, amelyet felépítettünk. Nekem személyesen az a tét, hogy megmarad-e mindaz, amiért dolgoztam, és amiről azt gondolom, hogy a legjobb út az ország számára. De ez nem rólam szól. A tét Magyarország számára sokkal nagyobb, mint nekem személyesen” – mondta el a kormányfő arra a kérdésre, hogy mi számára a választás térte.
Orbán Viktor elmondta, hogy minden választás nehéz, még az is, amelyiket végül fölényesen megnyerik. A mostani kampány szerinte azért különleges, mert most nem az ellenzéki pártokat terelték egy táborba, hanem félretolták őket, és csináltak helyettük valami újat. Ez nem magyar sajátosság, hanem nemzetközi minta. Nehéz helyzet, de nem példa nélküli.
A miniszterelnök megtartaná a kormány eddig vívmányait
„Egyrészt pontosan látjuk, hogy a háború, az infláció , az energiaárak és a gyenge növekedés jórészt rajtunk kívül álló okok következményei. Azt is tudjuk, hogy ennyi munkával békésebb időkben jóval előrébb tartanánk. Másrészt ott van a másik tapasztalat is. Visszaépítettük a 13. havi nyugdíjat, a gazdaság kitermeli a 14. havit is, egyszázalékos növekedés mellett 11 százalékos minimálbér-emelést hajtottunk végre, az édesanyák két gyermekkel már adómentesek, megdupláztuk a gyermekek után járó adókedvezményt, megkétszereztük a nemzeti vagyont, az aranytartalékot pedig a harmincháromszorosára növeltük. Vagyis lassabban haladunk, mint szeretnénk, de közben így is olyasmiket hoztunk létre, amire Európában alig van példa” – sorolta a kormány eredményeit a miniszterelnök.
Orbán elmondása szerint még nem találkozott olyan Tisza-szavazóval, aki azt mondta volna, hogy igazságtalannak tartja a 14. havi nyugdíjat, ezért nem veszi, és olyannal sem, aki a védett árak ellen beszél, de a kúton azt kéri, hadd fizessen többet. A kormányfő szerint ezeknek az intézkedéseknek ők is a haszonélvezői, miközben azokat akarják leváltani, akik mindezt létrehozták.
A miniszterelnök bízik abban, hogy az elmúlt években elért vívmányok megőrizhetők lesznek.
„Én sosem a külvilágban bíztam, hanem a magyarok teljesítőképességében. Magyarország nem sziget. Részei vagyunk a világgazdaságnak, az európai gazdaságnak is. Aki azt mondja, hogy ami odakint történik, az ránk nem hat, az vagy nem érti a világot, vagy nem mond igazat. De minden nemzeti gazdaságpolitikának van mozgástere. Mi tudjuk, hogyan kell megválasztani azokat az eszközöket, amelyekkel a legkisebb veszteséggel lehet átvészelni egy válságot. Amit felépítettünk, az megvédhető, és tovább is építhető” – jelentette ki Orbán Viktor.
Új részletet árult el az ukrán elnökkel való kapcsolatáról Orbán Viktor
A miniszterelnök a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel való konfliktusáról is beszélt. Elmondta, hogy mindenki a saját szemével nézi a világot: az ukrán ukrán szemmel, a magyar magyar szemmel. „Az ukrán azt akarja, hogy szálljunk be az ő háborújába. Mi nem akarjuk odaküldeni a fiainkat. Az ukrán azt akarja, hogy adjuk oda a pénzünket. Mi azt mondjuk: itthon is van helye annak a pénznek. Az ukrán azt akarja, hogy ne vegyünk orosz energiát. Mi azt mondjuk: nekünk arra szükségünk van. Ezek nem félreértések, hanem valódi, nehezen feloldható érdekellentétek. Együtt élni lehet velük, de az ukrán követeléseknek nem tudunk eleget tenni.”
Orbán Viktor egy eddig nem ismert részletet is elárult arról, hogy Magyarország komoly segítséget is megpróbált adni Ukrajnának.
„2024 nyarán Kijevben nyíltan elmondtam Zelenszkij elnöknek, hogy az idő nem az ő oldalukon áll. Jön az amerikai választás, az amerikai politika megváltozik, az oroszok tovább bírják a háborút, és ebből Ukrajna nagyon rosszul fog kijönni. Azt is felajánlottam, hogy ha kívánja, megpróbálok közvetíteni egy tűzszünet vagy békekezdeményezés érdekében. Ezt visszautasították. Én ebben az ügyben nyugodt lelkiismerettel állok. Amit egy magyar vezető megtehetett, azt megtettem. Ezért jogunk van ahhoz, hogy ezt a konfliktust magyar szemmel nézzük” – emelte ki a miniszterelnök.
Történelmi lehetőség az amerikai kapcsolat
Orbán Viktor arról is beszélt, hogy olyan mértékű támogatást kapott az Egyesült Államok elnökétől és alelnökétől, amilyenre talán még nem is volt példa a magyar történelemben. Szerinte Amerika most nem egyszerűen egy szövetségest lát bennünk, hanem partnert a Nyugat lelkéért folyó küzdelemben.
„A kérdés az, hogy megőrizhetők-e azok az alapok, amelyekre a Nyugat épült: a kereszténység, a józan ész, a gazdasági szabadság, a nemzeti büszkeség. A progresszívek ezeket akarják kiszorítani a nyugati politikából. Amerika most ebbe a harcba állt bele teljes súllyal. Ebben a dimenzióban Magyarország áll ma a legközelebb az Egyesült Államokhoz” – hangsúlyozta a miniszterelnök.
Elismerte, hogy van üzlet, van fegyvervásárlás, van energetikai és innovációs együttműködés is. De mindez alatt ott húzódik egy mélyebb kapcsolat. Szerinte ugyanis nem arról van szó, hogy fontosak vagyunk nekik, hanem arról van szó, hogy létfontosságúnak tartanak bennünket ebben a szellemi-politikai küzdelemben, és ez történelmi helyzet.
Arra a kérdésre, hogy mit ígér a magyaroknak arra az esetre, hogyha nyer, azt válaszolta:
Azt, hogy megvédjük mindazt, amit az elmúlt tizenhat évben közösen létrehoztunk. Megvédjük az idősek biztonságát, a fiatalok boldogulásának esélyét, a családok támogatási rendszerét, és a lehető legkisebb veszteséggel vezetjük át az országot azon az energia- és pénzügyi válságon, amely Európa felé közeledik.
„Az emberek jobban hisznek a szomszédnak, mint a politikusnak. Ezért nem még egy embert kell hozni, hanem be kell kopogtatni minden szomszédhoz, minden munkatárshoz, minden családtaghoz. Nem még egy embert kell hozni, hanem mindenkit. Úgyhogy most az a mondat: mindenki hozzon el mindenkit!” – zárta gondolatait Orbán Viktor.
A miniszterelnökkel készült interjú teljes terjedelemben elolvasható a Magyar Nemzet oldalán.


