Utoljára a harmadik feles ügyről
Nagy örömömre szolgál, hogy az általam felvetett „Harmadik fél bemutatása” témakör számtalan szakmai hozzászólást eredményezett. Aki a hozzászólásokat követte, érzékelhette, mely cégek vezetőit érintette a téma kényesebben, az ő véleményük teret is kapott az elmúlt hetekben. A hozzászólások és elemzések alapján úgy gondolom, számos olyan részeleme van a témának, amely további pontosításra szorul.
A hozzászóló szakemberek egyetértettek azzal a ténnyel, hogy a piac igenis igényli a professzionális tanácsadást. Továbbá az sem vitatott: minden tanácsadót az fizessen, aki a szolgáltatás eredményét élvezi. Az viszont továbbra is homályos, hogy a „harmadik fél bemutatása” módszer mikor etikus és mikor nem, illetve ezen jelenség valójában szolgáltatás-e, és ha igen, akkor ki a szolgáltatást élvező fél? Ezek kulcsfontosságú kérdések, tudniillik ezek alapján lehet és kell meghatározni, szakmailag és etikailag elfogadható-e a módszer, valamint azt, ki és hogyan fizessen ezért a „szolgáltatás”-ért!
A bérlő-képviseleti szolgáltatás továbbra is egyértelmű, mivel a bérlő kizárólagos érdekeit szolgálja, és ezért akár direkt, akár közvetett módon (a piaci elfogadott normák alapján) a bérlő pénztárcáját kell terhelnie. A bérbeadónak nyújtott szolgáltatás szintén jól körülhatárolható, hiszen tudjuk, ki a kedvezményezett, és nyilván ő fizet a szolgáltatásért. Azonban azok az ügynökök, akik élnek azzal a bizonyos „harmadik fél bemutatása” módszerrel, közlik-e vajon a leendő bérlővel, hogy ez nem ingyenes szolgáltatás? De ha nem ingyenes, akkor ki fizet érte? Tudja-e a leendő bérlő, hogy ő az, aki (indirekt módon) az épületmutogatásért fizet? Ha igen, akkor – bár szakmailag még mindig megkérdőjelezhető a jelenség – legalább etikailag kevésbé támadható. De mi van akkor, ha teljesen véletlenül az ügynök elfelejti azt a nem elhanyagolható információt közölni a leendő bérlővel, hogy ezért akár direkt, akár közvetett formában, de a bérlő igenis fizetni fog? Továbbra is úgy gondolom, ez az a bizonyos helyzet, amely nagyon komoly etikai és szakmai kérdéseket vet fel!
Horváth Franciska, a DTZ irodaügynökség vezetője szerint a „harmadik fél bemutatása” módszer igenis szolgáltatás, hiszen az „ügynök a bérbeadónak bérlőt szolgáltat”. Szeretném megkérdezni a tisztelt leendő bérlőket: tudnak-e arról, hogy ezek az ügynökök konkrétan őket szolgáltatják nem is kevés pénzért? Ja igen, és hogy ez a pénzösszeg valójában az ő zsebüket terheli?! Ha tudnak erről és nincs ezzel problémájuk, akkor etikailag nem megkérdőjelezhető a jelenség, de tartok attól, hogy ez sok esetben nem kerül terítékre az ügynök és a bérlő beszélgetése során. No és persze akkor még mindig ott van az a bizonyos kérdés, hogy szakmailag miért is jó az nekünk, szakmabelieknek, hogy egy porszívóügynöki tevékenységhez hasonlítható tevékenységet végeznek bizonyos ügynökök, amikor mások a szakma letisztulására és továbbfejlesztésére törekednek.
A multinacionális ingatlanügynökségek azon tanácsadói, akik a budapesti irodapiacon kívül a világ más országaiban is szereztek tapasztalatot, jól tudják, hogy a már régóta jól működő és bevett szokásokat nem kell megkérdőjelezni. Nem az a piaci „vadhajtás”, amely a fejlett irodapiacokon jól bevált módszerként működik, hanem az, amely egy ingatlanszakmai szempontból még fejlődő piacon bizonyos szakmai hiányosságokra és kialakulatlan piaci körülményekre alapulva a szakmát nem elősegítő módon elterjedt és bizonyos körökben sajnálatos módon népszerűvé vált. Csodálkozom Michael Smithingnek, a Colliers ügyvezetőjének azon kijelentésén, hogy bevett nemzetközi gyakorlatként említi a „harmadik fél bemutatása” módszert, hiszen a szakember maga is bérlő-képviseleti szolgáltatást nyújtott a múltban ügyfeleinek. Megváltozott volna a szakmai véleménye?
Azt hiszem, az szakmailag megkérdőjelezhetetlen, hogy mind a bérbeadók, mind pedig a bérlők szakszerű képviselete profi szolgáltatás, amely az adott félnek pénzbe kerül. A kettő közé azonban beférkőzött az a bizonyos, általam korábban „vadhajtás”-nak nevezett módszer, amely mind a mai napig, számtalan szakmai hozzászólás után sem letisztázott és teljesen elfogadott tény, bár néhány kolléga megpróbálta – több-kevesebb sikerrel – megmagyarázni. Legyen az maga a bérlő és a bérbeadó, aki a jövőben eldönti, miért fizet, és miért nem! Szakmai szempontból pedig továbbra is úgy gondolom: azon kell fáradoznunk, hogy az ingatlan-tanácsadói szakma letisztultabb és átláthatóbb irányelvek alapján, a már fejlettebb ingatlanpiacokon kialakult normák szerint tudjon nálunk is működni.
