BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az EU-ban repce, itt kukorica

Magyarországon 2010-re 160-170 ezer tonna biodízelt és 120-130 ezer tonna bioetanolt állítanak elő, e mennyiség 2015-re az előbbi üzemanyagnál 220-230, utóbbinál akár 800 ezer tonnára is nőhet – ismertette Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter a napokban tartott hódmezővásárhelyi bioüzemanyag-konferencián.

A növekedés amellett, hogy összhangban van az uniós elvárásokkal és a hazai energiapolitikai érdekkel, stabil piacot ígér az érintett mezőgazdasági haszonnövényeknek, s biztos megélhetést e termények előállítóinak.

Miközben azonban az uniós biodízelszabványok olajrepcéből előállított olajra készültek, Magyarországon inkább a kukoricaalapú üzemanyag gyártására adottak a lehetőségek. Az ország jelentős kukoricatermesztő térségei közé tartozik a konferenciának helyet adott Hódmezővásárhely térsége is. Részben ezzel indokolta Gombos András, a Central EU Biofuels Hungary Kft. mezőgazdasági igazgatója, hogy cége éppen Hódmezővásárhelyen kíván jövőre egy növényiolaj-présüzemet átadni. (A beruházásról lásd cikkünket a 15. oldalon)

Az Európai Unióban a közlekedési ágazat szén-dioxid-kibocsátásának a csökkentése, egyéb környezetvédelmi megfontolások, az erős kőolajfüggőség mérséklése és a vidéktámogatás

motiválja leginkább a megúju-

ló energiahordozók használatát. Hibbeyné Joó Mária, a gazdasági tárca főtanácsadója kiemelte, hogy az EU-ban a közlekedés használja fel a teljes olajigény 71 százalékát, a közúti közlekedés pedig a 60 százalékát.

Megújuló energiahordozóra persze nem csak a közlekedésben van szükség, s ilyen energia nem csupán növényekből nyerhető. A kidolgozás alatt lévő hazai Környezeti és energia operatív program (KEOP) szerint 34 milliárd forintot kelle-ne az energiafelhasználás hatékonyságának a növelésére szánni, 49 milliárdot a megújuló energiahordozók felhasználásának a növelésére, ezenkívül az e célt szolgáló lakossági és innovációs pályázatokat is kell indítani – ismertette Bohoczky Ferenc, az MTA megújuló energiákkal foglalkozó albizottságának a titkára. E pályázatok várhatóan június-júliusban indulnak. A szakemberek az intézkedésektől évi 0,15–0,3 százalékos energiafelhasználás-csökkenést remélnek.

Hasznosítatlanul Átrohannak a vizek

Az MTA említett bizottságának a felmérése szerint az országban évi 2600-2700 petajoule (PJ) energia állítható elő megújuló energiahordozókból.

Miközben a biomassza-termelés felfutóban van, a mostaninál közel tizenötször több földhőt lehetne hasznosítani Magyarországon, de van mit fejlődni

a szél, a nap és a víz energiájának munkára fogásában is.

Hazánk vízgazdálkodását például az jellemzi, hogy az országon lényegében hasznosítatlanul rohannak át a befolyó vizek.

Miközben a biomassza-termelés felfutóban van, a mostaninál közel tizenötször több földhőt lehetne hasznosítani Magyarországon, de van mit fejlődni

a szél, a nap és a víz energiájának munkára fogásában is.

Hazánk vízgazdálkodását például az jellemzi, hogy az országon lényegében hasznosítatlanul rohannak át a befolyó vizek.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.