- Sorra építik Magyarországon a biomassza-tüzelésű erőműveket. Az új kapacitások üzembe helyezése nem vezet olyan mértékű alapanyag-dráguláshoz, amely ellehetetleníti a létesítmények gazdaságos működését?
- A tűzifa ára valóban jelentősen emelkedett az elmúlt egy-két évben. Azonban az áremelkedésben annak is nagy szerepe volt, hogy a gáz drágulása miatt a lakosság jelentős része is alternatív tüzelőanyagokra – tipikusan fára – váltott, ráadásul a fa ára ezt megelőzően indokolatlanul alacsony volt. Ma a fa, illetve a faapríték mellett egyre nagyobb szerep juthat az energiaültetvényeknek. Telepítésük nagy segítséget jelenthet a mezőgazdaságnak, hiszen az előrejelzések szerint a következő években jelentős területeket kell kivonni a hagyományos, élelmiszercélú szántóföldi művelésből. A tüzelőanyag árának növekedése, a tartós felvevőpiac egyben megteremti a nagyüzemi energiaültetvények létrehozásának feltételeit, így új források vonhatók be, és az egyensúly biztosítható lesz.
n Kísérleti energiaültetvényükön az elmúlt hetekben tartották az első nagyüzemi betakarítást. Milyen eredményt értek el?
Két éve 50 hektárnyi gyorsan növő nyárfát telepítettünk. Ahol a talaj- és talajvízviszonyok megfelelőek voltak, a növények két év alatt hét-nyolc méteres magasságot értek el, ez nagyjából megfelelt a várakozásainknak. Egyelőre húsz hektáron takarítottuk be a nyárt, amelynek nedvességtartalma a vágáskor elég magas. Várakozásaink szerint egy-két hónap szárítás után a tűzifáéval nagyjából azonos energiamenynyiség nyerhető majd belőle.
- Hogyan tudják majd meggyőzni a gazdákat arról, hogy érdemes energianövények telepítésére átállniuk?
- Valóban kialakulhat egyfajta verseny a biomassza-tüzelésű erőművek és a bioüzemanyag-gyárak között a megtermelt növényekért. Azonban a mezőgazdaságból élőknek ebből csak haszna származhat, hiszen többféle termelési mód közül választhatnak, s biztos piaca lesz terményüknek. Úgy gondolom, ha a gazdák – megfelelő támogatás formájában – kellő ösztönzést kapnak az újszerű termelési módok bevezetésére, sokan hajlandóak lesznek energiaültetvényeket telepíteni. Kedvező, hogy az energianövények betakarítása december–februárra esik, több lábra álló gazdálkodóknak ez a munkaszezon elnyújtását s gépparkjuk jobb kihasználását teszi majd lehetővé. Így a jövedelmezőségük is javul. Igaz, az energiaültetvények a telepítést követően leghamarabb két év múlva hoznak bevételt. Ezért mi például hosszú távú szerződést kínálunk alapanyag-beszállítóinknak. Ez és az ültetvény támogatási rendszere együtt biztosítja a hosszú távú jövedelmezőséget a gazdáknak.
- Milyen fejlesztési elképzeléseik vannak?
- A fás szárú energianövényekre alapozva a jelenlegi, faaprítékot felhasználó, 49,9 megawattos blokk mellett egy 50 és egy 35 megawatt névleges teljesítményű blokkot is üzembe helyezünk. Itt a mezőgazdaságban keletkező lágy szárú melléktermékek, például gabonaszalma vagy kukoricaszár elégetésével fogunk áramot termelni. A két beruházás költsége együtt elérheti a 30 milliárd forintot. Az engedélyeztetés folyik, az évtized végére megkezdődhet az energiatermelés.
- Módosított-e beruházási terveiken, hogy nemrég tulajdonosváltás történt?
- Az új többségi tulajdonos, a Dalkia Energia Zrt. úgymond „szakmai alapokon gondolkodó” befektető; a cég épp a biomasszaprojektje miatt fektetett a Pannonpower Holding Zrt.-be, és terveinket maximálisan támogatja.
- A megújuló források után járó garantált 23,5 forint/kilowatt átvételi ár nem kényelmesíti el a biomassza-erőműveket?
- Egyáltalán nem. Ez hazánkban viszonylag friss, többé-kevésbé kiforratlan technológia, amely rengeteg beruházással, befektetéssel jár. Ezenkívül az is indokolhatja az átvételi árat, hogy a biomassza-felhasználás arányainak növelése nem csupán hóbort, mint azt sokan gondolnák, hanem uniós elvárás és saját érdekünk is. A károsanyag-kibocsátás visszaszorítása, a kiotói egyezmény betartása érdekében fontos, ráadásul EU-s direktívák követelik meg; ez pedig megjelenik az átvételi árban is, ez azonban messze nem jelenti azt, hogy az indokolatlanul magas lenne. Ma a piaci ár még nem fejezi ki
a termelés és annak egyéb hatásainak összes költségét. Az inflációnál jobban növekvő tüzelőanyagár egyre nehezebb gazdálkodási feltételeket jelent, garantálva, hogy ne kényelmesedhessen el egyetlen termelő sem.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.