Cégvilág

Bővít a Capital Group

Több jelentős megbízás megszerzésével számol már az idei év első felében a Capital Group Zrt. – mondta el Szabados Krisztián, a cég egyik alapító tulajdonosa és a Political Capital ügyvezető igazgatója. Emellett profilbővítésben és regionális terjeszkedésben is gondolkodik a tavaly Bulgáriában irodát nyitott cégcsoport. Az alapító tulajdonosok – Szabados Krisztián és Somogyi Zoltán – a Capital Group tevékenységét szeretnék kiterjeszteni Szlovákia, Románia és Lengyelország területére is.

A vagyonkezelést végző Capital Group Zrt. birtokában van jelenleg a Privy Council PR-ügynökség, a Political Capital politikai tanácsadó cég, a lobbitevékenységgel foglalkozó GPS Capital Kft., a hírportált üzemeltető Hírszerző Kft., illetve csekély tulajdonrészük van a Capital Research közvélemény-kutatással foglalkozó vállalatban.

A cégcsoport árbevételének 80 százaléka magánvállalatoktól származik, a maradék a közszférából – önkormányzatoktól, minisztériumoktól és politikai pártoktól. Szabados Krisztián elmondta, hogy tavalyi árbevételük csoportszinten meghaladta a 3 millió dollárt, forgalmuk 2005-ben elérte az 1,6 millió, 2006-ban a 3 millió dollárt. A Privy Council főként a pénz-, tőke- és ingatlanpiaci szereplőket látja el kommunikációs tanácsokkal, ez évi első jelentős új ügyfele a KBC Securities volt, ezzel a céggel januárban írtak alá szerződést. De a PR-ügynökség több más szektorban tevékenykedő vállalattal is üzleti kapcsolatban áll, például a Magyar Telekommal.

A cégcsoport bevételeinek több mint 75 százalékát a Privy Council tevékenysége adja. A Political Capital ügyfelei közé tartozik az MDF, a párt számára a 2004-es EP-kampány óta nyújtanak politikai tanácsadást. A lobbitevékenységet igénybe vevő jelenlegi ügyfelekről Szabados Krisztián nem kívánt nyilatkozni, de számos multinacionális vállalat fordult a GPS Capital Kft.-hez.

Jellemzően az ügyfelek keresik meg a cégcsoportot, a marketingtevékenységre a Capital Group nem fektet hangsúlyt, inkább a korábban teljesített megbízásokból származó hírnevére támaszkodik. A cégcsoport ismertségéhez hozzájárul, hogy vállalatai szerepelnek mind a hazai, mind a nemzetközi médiában. Ez is segítette a Political Capital szófiai irodájának megnyitását: a helyi döntéshozók előtt korábban már ismert volt a cég neve. A Political Capital szófiai irodájában csak bolgár közgazdászok és politológusok dolgoznak, mert a tulajdonosok véleménye szerint nekik van meg a cég feladatai elvégzéséhez szükséges helyismeretük. Bolgár megbízóik közé helyi vállalatok, intézmények és politikusok tartoznak.

Kapcsolódó cikkek