Az elmúlt években nem volt példa arra, hogy 50 milliárd forintot meghaladó árbevételt érjen el a Rába Járműipari Holding Nyrt. Így a tavalyi 50,310 milliárdos konszolidált árbevétel (2005-ben 47,345 milliárd forint volt) rekordnak tekinthető, s az elmúlt három évet alapul véve ez több mint 60 százalékos növekedést jelent – hangsúlyozta a társaság tegnapi éves rendes közgyűlésén Pintér István elnök-vezérigazgató.
A javulás mögött a vezérigazgató szerint az árbevétel további növekedése, a korábbi hatalmas infrastruktúra csökkentése, konszolidációja, a telephely racionalizációja áll, valamint az élőmunka hatékonysága is csaknem 20 százalékkal javult, s 2003-hoz képest megduplázódott az egy főre jutó árbevétel.
A futóműüzletág árbevétele és nyeresége egyaránt meghatározó volt, előbbi mintegy 31,8, utóbbi 3,2 milliárd forintot ért el. Ennél az üzletágnál az európai, valamint a FÁK-országok piacai biztosították a legnagyobb növekedést, ez utóbbit Pintér István drasztikusnak minősítette. Mivel a cég a meghirdetett straté-giájának megfelelően elsősorban e piacokon érte el az árbevétel-növekedést, így a dollárárfolyamból adódó kockázatok, amelyek az elmúlt években jelentős veszteséget okoztak a Rábának, jelentősen csökkentek. A közgyűlés a cég igazgatóságának azon javaslatát is elfogadta, hogy tavalyi eredménye után ne fizessen osztalékot a Rába Nyrt. VG
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.