BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

50 éves a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség

 Az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) ünnepi ülésen emlékezett meg a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) megalakulásának 50 éves évfordulójáról. Magyarország a megalakulás óta aktív tagja az Ügynökségnek. Az 50 év közös sikereit bemutató, felelevenítő ünnepségen a Külügyminisztérium államtitkára, Horváthné dr. Fekszi Márta elmondta, hogy a NAÜ fontos szerepet tölt be nemcsak az atomfegyverek elterjedésének megakadályozásában, hanem az atomenergia alkalmazásának biztonságában is.

A sikereket felsorolva kiemelte Magyarország aktív szerepét az Atomsorompó szerződés biztosítéki ellenőreinek kiképzésében, és azt a tényt, hogy az atomerőművel rendelkező országok közül Magyarországról az elsők között jelentette ki a NAÜ, hogy nem folytat meg nem engedett nukleáris tevékenységet.

A NAÜ főigazgató-helyettese, Yury A. Sokolov azt emelte ki beszédében, hogy Magyarország kiválóan élt az Ügynökség kínálta lehetőségekkel, és olyan nukleáris infrastruktúrát épített fel, annyi tudást halmozott fel, amely segíti az ország villamosenergia-termelésének közel 40%-át adó atomerőmű biztonságos üzemeltetését, s az atomerőmű a siker reményében láthat neki az üzemidő hosszabbításnak. A nukleáris energiatermelés iránt tapasztalható megújuló világméretű érdeklődés pedig ismét felhívta a figyelmet az Ügynökség fontos szerepére. A nukleáris technika alkalmazásában a NAÜ mind a tapasztalatok megosztásával, mind a biztonsági szabványok kidolgozásával segíti a tagországokat. VGO

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.