Aki kimarad, lemarad
A világ vezető médiaügynökségei nem akarnak lemaradni az internetes óriások mögött: ha nem is a Microsoft vagy a Google által diktált tempóban, de a WPP, az Omnicom, a Publicis és az Interpublic is sorra vásárolja a digitális, illetve interaktív reklámra szakosodott vállalatokat.
A digitális terjeszkedés – a vezetők nyilatkozatai szerint – valamennyi csoport stratégiájában döntő szerepet játszik. A digitális eszközök hamarosan a marketing alapjává válnak, a fejlődés visszafordíthatatlanul ebbe az irányba halad – nyilatkozta tavaly decemberben Maurice Levy, a Publicis Groupe vezérigazgatója. Mark Readnek, a WPP Digital vezetőjének a jóslata szerint a digitális és a nem digitális eszközök közötti határ öt éven belül eltűnik. Az Omnicom Group pénzügyi igazgatója, Randall Weisenburger pedig a terminológiát pontosította: a digitális marketing – fejtette ki – az online marketing mellett az online branding területét is magában foglalja.
A WPP a múlt héten jelentette be: 649 millió dollárért megvásárolja az online reklámozást kereső és technológiai szolgáltatásokkal segítő 24/7 Real Mediát. A cég iránt médiaértesülések szerint az Aquantive-ért hatmilliárd dollárt adó Microsoft is erősen érdeklődött. Az ügyletet a tőzsde egyhangúlag üdvözölte: a bejelentés után mind a WPP, mind a 24/7 Real Media részvényárfolyama emelkedett. A WPP nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy lépést tartson a Martin Sorrell vezérigazgató által „frenemynek” nevezett Google-lal. (Sorrell néhány hete fenntartásainak adott hangot a Google legutóbbi akvizícióját, a Double Click megvásárlását illetően, mondván: a 3,1 milliárd dolláros ügylet komoly versenyjogi aggályokat vet fel.) A több százmillió dolláros akvizíció a WPP stratégiaváltását tükrözi, a cég korábban főként kisebbségi részesedéseket vásárolt, mindenekelőtt a kapcsolatok megszilárdítása céljából.
Időközben persze a fő vetélytársak sem pihennek. Az év első nagy üzletét a Publicis kötötte meg: a társaság januárban 1,3 milliárd dollárért megvásárolta a digitális marketingkommunikációra szakosodott Digitast. Az Omnicom az idén egy online tanácsadó (Weapon 7) és egy mobilmarketingre specializálódott társaság (Mango Mobile) mellett megszerezte a Redurban interaktív ügynökséget is. A nagy négyes legkevésbé aktív tagja az Interpublic, amelynek idei legnagyobb akvizíciója a keresőmarketinggel foglalkozó Reprise Media volt.


