BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Átalakítást kezd a Herbária

A Herbária Zrt. az elmúlt évet növekvő árbevétel mellett csökkenő üzemi eredménnyel zárta – mondta érdeklődésünkre Egyházy Gábor vezérigazgató. Az utóbbit három tényező okozta. Egyrészt a termékfejlesztés, amelynek eredményeként 32 új termékkel (gyógyhatású teakeverékek, gyógynövényalapú kozmetikumok, illetve illóolajok) jelentek meg. Másrészt a társaság három termékcsoportnál váltott formát 2006-ban, ennek köszönhetően 40 árucikk kapott új köntöst.

Üzemi eredményt csökkentő hatása volt továbbá az értékesítési szervezet teljes átalakításának. Ennek során a meglévő üzletkötői mellett patikalátogatói hálózatot építettek ki. Partnereik – gyógyszertárak és gyógynövényboltok, élelmiszerüzletek – száma már meghaladja az 1600-at, ez 35 százalékkal több, mint a két évvel ezelőtti.

Az említetteken kívül tavaly a franchise-hálózat marketingjét is erősítették. Ennek eredményeképpen partnereiknél mintegy 37 százalékkal nőtt a beszerzés, de a reklám költségei a Herbáriát terhelték. A társaság 89 tagú hálózatából kilenc üzemeltetéses szerződésben működik, a többi teljesen franchise-rendszerben, elsősorban bevásárlóközpontokban, hipermarketekben.

Az idén fejeződik be a Székkutason lévő telephelyükön 2006-ban indult, 130 millió forintos nagyberuházás. Új alapanyagcsarnokot építettek, átépítették a termékraktárat, és a gyógyszergyártási előírásoknak (GMP – helyes gyógyszergyártási gyakorlat) megfelelően alakították át a teakiszerelő egységet, szűrt levegős légtechnikával. A vezérigazgató nagyon fontos fejlesztésnek nevezte továbbá, hogy a már 2005-ben bevezetett informatikai rendszer pénzügyi-számviteli és kereskedelmi modulja mellett az idén bevezetik a termelőüzemek működését átfogó termelési modult. Ezzel a Herbária teljesen integrált informatikával dolgozik majd az év végére.

A 2007. évi tervekről szólva Egyházy Gábor elmondta, hogy a két évvel ezelőtti 40 százalékról több mint duplájára (85 százalékra) kívánják növelni a saját gyógynövény-felvásárlást, -feldolgozást és a minősítést. A cég hatvanadik évfordulójára, 2009-re pedig legalább 90-95 százalékos saját ellátást szeretnének elérni. Céljuk továbbá, hogy a társaság a gyószergyártási körülmények között készülő gyógyteák forgalmában megtartsa piacvezető helyét. Ezek, illetve más, gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmények teszik ki a cég forgalmának 70 százalékát, míg a többit a gyógynövényalapú kozmetikumok. A Herbária árbevételének tizede származik exportból, elsősorban minősített gyógynövényeket és kiszerelt termékeket szállítanak Hollandiába, Olaszországba, Kanadába és Franciaországba. MK

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.