Az idén tovább erősít a Megatrend Zrt.
Az idén kétmilliárd forintos árbevételt terveznek a Megatrend Zrt.-nél, ez több mint 30 százalékos növekedést jelentene a múlt évhez képest – mondta el tegnap sajtótájékoztatón K. Szabó Imre, a társaság elnök-vezérigazgatója. A főleg vállalatirányítási rendszer fejlesztésével és forgalmazásával foglalkozó cég tavaly 122 millió forintos üzemi eredményt ért el, ez ebben az évben várhatóan 330 millió forintra bővül.
A középcégek mellett egyre nagyobb szerepet játszik a vállalat forgalmában az államigazgatás, míg 2005-ben még csak 25, addig a múlt évben már 376 millió forintos bevételük volt ebből a szegmensből. Az idén az állami szférában megvalósított projektekből több mint 500 millió forintos forgalmat várnak, ez az első négy hónap eredményei alapján tartható K. Szabó Imre szerint.
A hazai versenyszférában gyakorlatilag beállt a vállalatirányítási rendszerek piaca, egyedül a kis- és középvállalati szegmensben van lehetőség növekedésre. Emiatt azonban valamennyi szolgáltató igyekszik erre a területre összpontosítani, kiélezve ezzel a versenyt, s ezért is annyira fontos a Megatrend számára az államigazgatás, illetve a külföldi piacok meghódítása. A társaság 2002-ben alapított romániai leányvállalata tavaly 82 millió forintos forgalom mellett még veszteségesen működött, az idén azonban már 30 millió forint körüli üzemi eredménnyel és 150 milliós bevétellel számolnak. A romániai 25 fős leányvállalat lehet a kiindulópontja a cég további nemzetközi terjeszkedésének, ehhez azonban még jelentős növekedésre van szükség – tette hozzá K. Szabó Imre. VG


